A baloldali ATV Öt című vitaműsorában is szóba került a dnyiprói polgármester múlt heti kijelentése.
Ceglédi Zoltán politikai elemző a műsorban kijelentette: teljesen egyértelmű, “hogy a polgármester általában a magyarokról, és nem Orbánról beszél.”
„Én azt szeretném, hogy ezt a mondatot a NATO és a magyar diplomácia is kezelje a helyén. Küldünk tankokat és minden fityfenét egy országba, melynek politikusa épp megfenyegette Magyarországot, hogy ők szeretnék ezzel a feltunningolt haderejükkel megtámadni minket. Zelenszkij erről is tegyen közzé egy Insta-sztorit, mint tavaly a választások előtt, hányszor tudott üzenni Orbánnak” – mondta Ceglédi, aki hozzátette: érdekes, hogy az ukránok szerint több ezer éve itt voltak, és vannak ma is, de 1956-ért a „szovjeteket” tette felelőssé Filatov, miközben tudni, hogy 67 éve számos ukrán alakulat is részt vett a szabadságharc eltiprásában.
Hont Andrást viszont nem a polgármester kijelentései lepték meg, hanem az, hogy hogyan interpretálta ezt a „művelt, toleráns, antiorbánista tömeg”.
„Magukat progresszívnek, európainak mondó erők nettó fasiszta üzenetekkel bombázzák a saját populistáikat, mindezt a felvilágosultság jegyében. És nem csupán ezekre a szavakra igaz, hanem az Azovra is igaz, ahol nácik vonulnak és hirdetik az ukrán felsőbbrendűséget, de aki az Azovért nem lelkesedik, az náci” – mondta Hont.