Joób Márton egykori MSZP-s, majd Összefogás Szegedért színeiben induló önkormányzati képviselő és városi tanácsnok egy olyan céghálót üzemeltetett, amelynek egyes részei teljesen fiktív vállalkozások voltak....
A Magyar Nemzethez e-mailen korábban eljuttatott terjedelmes dokumentumhalmazból eddig főként olyan Skype-interjúkból ismertettünk részleteket, amelyekből kiderült, hogy a Soros György által is finanszírozott NGO-k (nem...
Csütörtökön tartott sajtó tájékoztató az Alapjogokért Központ az Európai Bizottság (EB) által kezdeményezett párbeszédsorozatról, mely lassan a végéhez ér. Amit tapasztaltak: föderalista és liberális elfogultság,...
Márki-Zay Péter szerint nem sokkal, de valamivel több mint tízmillió forinttal támogatta kampányát Bige László. A baloldal miniszterelnök-jelöltje erről beszélt a minap az ATV műsorában....
Gondoljanak csak bele, nem a világegyetem szégyene ez az egész? „Vajúdnak a hegyek és egeret szülnek – Még mindig nincsen közös ellenzéki lista Közröhej, hogy...
Dobrev Klára, és Dés László mellett a baloldal államfőjelöltje is beszédet mondott Szabó Tímea kampánynyitóján. Korábban beszámoltunk róla, hogy csütörtökön Szabó Tímea megtartotta kampánynyitó rendezvényét...
Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, amelyben a választópolgárok egyéni választókerületi képviselőjelölteket ajánlhatnak a parlamenti választásra. Azok a választópolgárok, akik kiterjesztették nemzetiségi hovatartozásukat az országgyűlési...
Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. ElfogadásTovább