Sport

Carpathian Brigade ’09: Nem szeretnénk felébredni

Nem szeretnénk felébredni…

Szurkolótársaink, barátaink!

Hamarosan eljön a meccs napja, egy újabb alkalom, hogy a júniusi találkozók után ismét maradandót alkothassunk. A Nemzeti Tizenegy csütörtökön 20:45-től Anglia ellen lép pályára a Puskás Arénában. Abban a stadionban, ahová érkezhet a világ labdarúgásának élvonalából bármelyik csapat is, ellenünk pokolian nehéz dolga lesz!

Szurkolói szempontból két nagyon fontos eseményre hívnánk fel a figyelmeteket és kérnénk együttműködéseteket, segítségetek.

Először is, hirdetjük, hogy bár hazai pályán csak oly jeles ünnepeken tervezünk vonulást, mint például az Európa-bajnokság volt, ettől függetlenül szeretnénk a jövőben újfent a csoportunk kezdeti időszakát meghatározó helyszínére közös találkozókat szervezni. A Verseny utca Keleti Pályaudvar felé eső részén található vendéglátóipari egységekhez várunk mindenkit 18 órától, aki velünk tartana. Itt alakult meg majd’ 12 éve a Carpathian Brigade. Aki szeretne csoportunk relikviáiból beszerezni, a látványainkat támogatni, vagy csak egy jó hangulatú kötetlen beszélgetésre meccs előtt beugrani, megteheti csütörtök este. Kérni azt szeretnénk, hogy egységesen feketében érkezzetek, 19:00-kor pedig együtt átsétálunk a stadionhoz.

Bent a lelátón, a Dózsa György út felőli oldalon kérnénk mindenkit, a kapu mögötti szektorok bármely részébe is szól a jegye, időben érkezzen és tartsa tiszteletben munkánkat és kérésünket. Háromszintes, 27 szektort érintő látvánnyal készülünk az esti rangadóra. Ez lesz a harmadik alkalom, hogy ekkora koreográfiával készülünk az Arénában, és az eddigi tapasztalatok alapján, nagyon lassan telnek meg a felső lelátói részek, melyek veszélyeztetik a látvány egységes, igényes bemutatását. Kérnénk mindenkit, érkezzen időben, 20:30-ra legyen a szektorában és ne a büfék előtt tömörüljünk. Hívjuk fel társaink figyelmét is erre, a Himnuszok alatt 12.000 magyar szurkoló segítségére számítunk!

2021. szeptember 2-a, egy átlagos csütörtöki nap is lehetne Magyarország fővárosában, Budapesten, de közösségünk és a Nemzeti Tizenegy minden erővel azon lesz, hogy hosszú évekig büszkén és boldogan emlékezhessünk erre az alkalomra. Hiszen oly szép álmodni, hogy nem szívesen ébredünk fel belőle. Tegyünk érte, hogy tovább álmodhassunk, tegyünk érte, hogy együtt írhassuk tovább ezt a csodás történetet!

Mindörökké Magyarország! 🇭🇺

Forrás: Carpathian Brigade ’09

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább