Csendháborítás miatt mentek ki a zsaruk…
Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és több más bűncselekmény miatt kezdeményezett személyi szabadságot érintő kényszerintézkedést az ügyészség a blikk híre szerint.
2021. május 8-án este csendháborítás miatt intézkedtek a rendőrök egy borsodi településen. A járőrök elindultak az ingatlan felé, azonban egy ittas állapotban lévő – és mint később kiderült, büntetett előéletű – 21 éves férfi az útjukat állta, és kijelentette, hogy nem mehetnek be, mert majd ő intézkedik – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.
Többször is felszólították őt a rendőrök, hogy ne akadályozza a rendőri intézkedést, ő azonban nem engedett, és az egyik rendőrnek testi kényszert kellett alkalmaznia, hogy elálljon a férfi az útból.
A férfi ekkor ököllel több erős ütést mért a rendőr feje irányába, a rendőr azonban védekezett, de az egyik ütés így is elérte a vállát. Végül a földre szorították őt, és megpróbálták megbilincselni, de még ekkor is erősen ellenkezett.
A dulakodásra kijött egy szintén többszörösen büntetett előéletű 39 éves férfi, és egy büntetlen előéletű 17 éves fiatal nő, és követelték a rendőröktől, hogy engedjék el a 21 éves férfit. A nő lökdösni is kezdte az egyik rendőrt. Ennek hatására a 21 éves férfi kiszabadult, és felállt, majd megütötte a rendőr arcát, társa pedig a másik rendőrrel kezdett dulakodni. A 17 éves nő a 21 éves férfi elé állva próbálta megakadályozni, hogy a rendőrök megbilincseljék a férfit, ám a rendőrök végül sikeresen megbilincselték.
A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövetők őrizetét, és gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd indítványozták a fiatalkorú nő bűnügyi felügyeletének elrendelését, és társainak letartóztatását.
