A Magyarország által tett feljelentést is vizsgálják.
A belga ügyészektől az Európai Ügyészség elé került az ügy, amiben bűncselekmény gyanúját vizsgálják az Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és a Pfizer vezérigazgatója közötti vakcinatárgyalásokkal kapcsolatban.
„Közfeladatokba való beavatkozás, sms-ek megsemmisítése, korrupció és összeférhetetlenség”
– áll a nyomozás jogi dokumentumaiban, amelyek a Politico szerkesztőségénél landoltak. Vádemelés még nem történt az eredetileg 2023 elején indított vizsgálat kacspán.
A feljelentést magát egy bizonyos Frédéric Baldan lobbista tette meg, aminek középpontjában Von der Leyen és Albert Bourla, a Pfizer főnöke közötti állítólagos szöveges üzenetváltás állt, amely feltételezhetően az EU legnagyobb vakcinamegállapodásáról szólt a Covid-19 világjárvány csúcsán. A feljelentéshez csatlakoztak a magyar és lengyel kormányok is, azonban Donald Tusk választási győzelme után visszavonta a panaszt a lengyel fél.
A beszerzések értéke meghaladja a 20 milliárd eurót, a Politico szerint különösen kényes pillanatban került az Európai Ügyészség elé az ügy, hisz Ursula von der Leyen nemrég jelentette be, hogy újrázna a bizottság élén.
Forrás: Magyar Nemzet