Belföld

Budapesten fogták el a világ egyik legkeresettebb drogkereskedőjét

Kedden délután Budapest belvárosában a rendőrség a TEK segítségével elfogott egy brazil férfit, akit a világ egyik legkeresettebb drogkereskedőjeként tartanak számon.

A férfi több tonna kokain csempészéséért felelős a nyomozók szerint. A rendőrség ma sajtótájékoztatót tartott az elfogásával kapcsolatban.

Boross Zoltán ezredes a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az 54 éves, brazil férfit a nemzetközi együttműködésnek köszönhetően sikerült elfogniuk.

A férfi felkutatását az is nehezítette, hogy pár éve holttá nyilváníttatta magát, több mint tíz álnevet és hamis iratokat használt – ismertette a főosztályvezető.

A magyar hatóságok kedd hajnalban nemzetközi együttműködés keretében kaptak információt arról, hogy a veszélyes fegyveres bűnöző Magyarországon tartózkodik.

Az NNI munkatársai hat óra alatt felkutatták, azonosították és egy budapesti vendéglátóhely teraszán – a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével – elfogták a férfit.

Kihallgatásán a férfi tagadta, hogy ő lenne az Interpol által körözött személy, de az ujjlenyomata egyezést mutatott – ismertette az ezredes.
A férfi szállodai szobáját is átkutatták a magyar hatóságok és közokirat-hamisítás miatt eljárást indítottak ellene. Kiadatásáról a magyar bíróság dönt majd – tette hozzá Boross Zoltán.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább