Belföld

Budai: Amerikai befektetőknek is el akarták adni a Városházát

Orosz és olasz befektetők mellett amerikai beruházónak is felkínálták eladásra a budapesti Városházát – mondta a Mediaworks Hírcentrumának Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő, aki az erről szóló dokumentumokat eljuttatta a hatóságoknak is.

A Városháza-ügy apropóján felállított fővárosi vizsgálóbizottsággal kapcsolatban a képviselő úgy vélekedett, hogy a grémium nem érhet el sikert az ügy felderítésében, azt a rendőrségnek kell kivizsgálnia.

„A rendőrséghez eljuttatott dokumentumok egy része elektronikus levelezés, amely Berki Zsolt és a vagyonkezelő ügyintézője, F. Ildikó és mások között folyt. A beszélgetés során azokról az ingatlanokról esett szó, amelyeket a főváros árult, és amelyeknek a dokumentációját Karácsony Gergely is nyilvánosságra hozta” – mondta a Mediaworks Hírcentrumának Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen bizonyítékok lehetnek a rendőrség kezében a Városháza-gate-ben.

A dokumentumokkal, elektronikus beszélgetésekkel kapcsolatban a honatya kiemelte, hogy azokat egy olyan ingatlanbefektetőtől kapta, aki egy amerikai beruházó érdekeit képviselte. Az amerikai üzleti kört szintén Berki Zsolt kereste fel azzal, hogy eladó a budapesti Városháza.

A befektetők szerint Berki kétmilliárd forintnyi jutalékot kért, amelyet az amerikai befektetők sokalltak, az üzlet végül nem köttetett meg. Budai Gyula szerint a tárgyalásokon részt vevő ingatlanos a hatóságoknak is hajlandó tanúskodni az ügyben.

A botrány tisztázására fővárosi vizsgálóbizottság állt fel, amelyről Budai Gyula úgy nyilatkozott: Tarlós István volt főpolgármesterrel ért egyet, aki azt mondta, hogy ezt az ügyet a rendőrségnek kell kivizsgálnia, mert erre nekik vannak megfelelő eszközeik. – Ha az érintetteket beidézik, akkor menniük kell, és a hatóság jó helyzetben lesz: náluk vannak a vágatlan beszélgetések, amelyeket kitehetik az asztalra, a tanúk elé.

„Amennyiben Bajnai Gordont beidézik, akkor a bizottságnak tegnap adott, a Facebookon nyilvánosságra hozott válaszain túl a hatóság előtt is számot kell adnia arról, hogy volt-e tudomása a jutalékos rendszerről és a városházi cápákról” – fejtette ki Budai.

A képviselő a baloldalnak az ügyet hárító kommunikációját úgy értékelte, hogy lehet bagatellizálni a Városháza-gate-et, ám a bizonyítékok mást mutatnak.

Budai hozzátette:

„Ez jól felépített rendszer volt a vagyonkezelő ügyintézőjétől Berki Zsolton, Barts Balázson, Tordai Csabán – aki Karácsony jogi főtanácsadója – és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesen – akinek a felvételek szerint oda kellett adni a jutalékot – keresztül egészen Karácsony Gergelyig. Ezt a főpolgármester tudta nélkül nem lehet megcsinálni.” 

Forrás: Magyar Nemzet

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább