Külföld

Brutálisan megverték a rendőrök az ankarai pride résztvevőit

A 2022-es ankarai pride felvonulást rendőrök verték szét, és most szakértői jelentés részletezi, milyen kegyetlenséggel bántak a rendőrök a letartóztatott résztvevőkkel – írja a Duvar.

A rendőrség nem először bánik brutálisan az LMBTQ közösség tagjaival, 2022-ben Isztambulban is hasonló események történtek.

Az ankarai pride kapcsán 42 személyt tartóztatott le a rendőrség

A jelentés szerint a rendőrök megverték és megrugdosták a résztvevőket, miközben járókelők és maga a rendőrfőnök is figyelmeztette őket a támadás brutalitása miatt.

„Megállapítást nyert, hogy több civil és rendőr volt a környéken, mint felvonuló, és hogy a csoport valamint az egyes résztvevők elleni fellépés során némely rendőr megrúgta, megütötte és paprikasprével közelről lefújta őket. A rendőrfőnök szóban figyelmeztette a járőröket a beavatkozásuk mértékei miatt, amikor a felvonulókat megbilincselték és a járművekbe ültették, és a civilek is figyelmeztették a rendőröket szóban” – írja a jelentés.

2014 óta nem lehet pride felvonulást tartani az országban, az utóbbi hónapokban pedig már a beltéri eseményeket is megpróbálják megakadályozni.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább