Belföld

Britek milliói vannak már elmaradva a rezsiszámlák befizetésével

Közel tizenegymillió ember, azaz minden ötödik felnőtt már elmaradt legalább egy rezsiszámla befizetésével az Egyesült Királyságban. A téli gázszámlák még meg sem érkeztek, de máris 10,9 millió embernek, vagyis a brit felnőttek 20 százalékának van hátraléka az elszálló energiaárak miatt a Money Advice Trust pénzügyi tanácsadó jótékonysági szervezet által készített jelentés szerint.

Az Opinium piackutató cég kétezer fős felméréséből kiderült, a britek 40 százaléka csökkentette az összes alapvető kiadásait és korlátozta az autóhasználatot, valamint minden kilencedik ember küszködött az elmúlt időszakban élelmiszer-vásárlási nehézségekkel. A megkérdezettek közül 7,7 millióan személyes tárgyakat adtak el, hogy ki tudják fizetni a számlákat

– számolt be a Sky NewsA brit kormány a megélhetési válság fő okozóira, a gáz- és villanyszámlákra októbertől ársapkát vezet be, a kutatás szerint azonban az energiaköltségek olyan mértékben növekedtek, hogy már most is milliók számára megfizethetetlenek a rezsiszámlák.

Forrás: hirado.hu; Fotó: alon.hu

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább