Külföld

Brit külügyminiszter: London nem írja elő, hogy Ukrajna milyen feltételekkel köthet békét

London nem írja elő, hogy Ukrajna milyen feltételekkel köthet békét Oroszországgal, de fontos elkerülni még a látszatát is annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök győztesen kerülhet ki az Ukrajna ellen indított háborúból — mondta a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában James Cleverly brit külügyminiszter.
Arra a kérdésre, hogy Ukrajna elfogadhat-e tűzszünetet, vagy akár deklarálhatja-e a konfliktus végét az orosz hadsereg teljes kivonulása nélkül, Cleverly kijelentette: bármilyen szoros is a barátság London és Kijev között, nem lenne helyénvaló, ha Nagy-Britannia vagy bármely más ország „elkezdené diktálni” Ukrajnának egy békemegállapodás feltételeit.

„Az ő országuk ellen indult invázió, az ő fiaikat és lányaikat gyilkolják, és az ő civil infrastruktúrájukat rombolják”, ezért olyan békét kell kötni, amely az ukránoknak megfelelő — fogalmazott a brit külügyminiszter.

Hozzátette ugyanakkor: azt az üzenetet mindenképpen el kell juttatni az egész világnak, hogy az agresszió nem kifizetődő, senkinek nem származhat előnye abból, ha brutálisan bánik a szomszédos országgal.

James Cleverly szerint az ukránok nem kizárólag saját hazájukat védik, hanem az olyan fontos alapelvek érvényesülését is, mint az ENSZ alapokmánya, vagy a nemzetközi emberiességi törvények.

„Elvként tűztem ki magam számára, hogy az ukránoknak még közvetve sem szabad előírni (a rendezés) feltételeit, de egyértelmű annak fontossága, hogy Putyin jól láthatóan sikertelen legyen” az Ukrajna elleni háborúban — mondta a brit külügyminiszter a vasárnapi BBC-műsorban.

Arra a kérdésre, hogy Putyint felelősségre kell-e vonni a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) háborús bűnök vádjával, James Cleverly csak annyit mondott, hogy „abszolút érvényesülnie kell” az elszámoltathatóság elvének. Ez lehet a büntetőbíróság feladata, de lehetnek egyéb módjai is az elszámoltatásnak — tette hozzá.

Elmondta: amikor Kijevben járt, civilszervezetek arról számoltak be neki, hogy „a nemi erőszak és a szexuális erőszakcselekmények egyéb formái tudatosan választott fegyverekké váltak a csatatereken”.

Cleverly szerint nagyon hiteles beszámolók vannak arról is, hogy gyerekeket kényszerrel telepítenek át Ukrajnából Oroszországba „örökbefogadás” címszóval.

Arra a kérdésre, hogy a NATO konfliktusba keveredhet-e Oroszországgal, a brit külügyminiszter leszögezte: a NATO védelmi célú szövetség, soha nem fenyegette és most sem fenyegeti Oroszországot, így „nem a létéből fakadó szükségszerűség”, hogy háborúba sodródjon, és a szövetség mindent elkövet annak érdekében, hogy ez ne is történjen meg.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább