Egy korábban antiszemita botrányba keveredő szocialista pártkatonát, valamint a volt SZDSZ-es államtitkár, Horn Gábor szűk köréhez tartozó személyt választottak meg két fontos önkormányzati cég élére a baloldali vezetésű II. kerületben. Az ügy abból a szempontból érdekes, hogy Őrsi Gergely baloldali polgármester korábban szakmai irányítást ígért minden önkormányzati cég esetében.

Hosszú évek, évtizedek óta szolgáló pártkatonákat szavazott meg az Őrsi Gergely vezette baloldali többségű II. kerületi testület két önkormányzati cég élére – tudta meg az Origo. A városvezető korábban azt ígérte, hogy a kerületi cégek élén is a szakmaiság és nem pártszempontok fognak számítani.

Antiszemita botrány

A II. Kerületi Városfejlesztő és Beruházás-szervező Zrt. élére Harján Dávid került. Harján az MSZP országos etikai és egyeztető bizottságának a tagja. Harján korábban azzal szerzett országos hírnevet magának, hogy 2014-ben Suchman Tamás antiszemitának nevezte a szocialista politikust. A volt privatizációs miniszter a HírTV-nek akkor arra a kérdésére, hogy azért támadják-e, mert kiáll a zsidóságért az MSZP-n belül, igennel válaszolt. Szerinte – így fogalmazott 2014-ben Suchman – HARJÁN DÁVID SZOCIALISTA VÁLASZTÓKERÜLETI ELNÖK EZÉRT NEM FOGAD EL SEMMIT, AMIT Ő MOND.

Kifejtette, hogy helyben vitát kezdeményezett erről az elnökségben, de a vezetésből „nem vitték ezt tovább” megyei, illetve országos szintre. Arra a kérdésre, hogy antiszemita nézetek állnak-e a hátterében annak, hogy nem az ő jelöltjeit fogadta el a helyi elnökség, Suchman Tamás úgy reagált, hogy „mit mondjak, ha a Magyarországon a baloldalnak 38 százaléka, akkor Somogynak nulla százaléka?”

Harján a 2014-es országgyűlési választáson az MSZP-Együtt-Párbeszéd-DK közös jelöltjeként a Somogy megyei 3-as körzetben a harmadik helyen végzett 22,91 százalékos eredménnyel.

Horn Gábor emberét nyomták be

A II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. élére a baloldali képviselők E. Vámos Ágnest választották meg. Mindez azért is érdekes, mert információink szerint a szakmai döntőbizottság korábban nem őt javasolta az önkormányzati cég élére.