Külföld

Borrell: aggasztó a megszállt palesztin területek helyzete

Az ENSZ nemrégiben jelentést adott ki a megszállt palesztin területek helyzetéről, amely kétségtelenül aggasztó, az idei évben például a konfliktusban elhunyt palesztinok száma a legmagasabb 2007 óta, a telepesprogramok tovább folytatódnak

– jelentette ki Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben.

Borrell az EU-Izrael társulási tanács egyeztetésére érkezve elmondta a jelen lévő újságíróknak: a találkozóra hosszú, 10 éves szünet után kerül sor, és a hétfői tanácskozás jó alkalom a kapcsolatok újjáélesztésére egy olyan fontos partnerrel, mint Izrael.

Mint mondta, az izraeli partnerekkel nyíltan fognak olyan közös ügyekről tárgyalni, mint a palesztin területeken kialakult helyzet és a megrekedt közel-keleti békefolyamat.

Hangsúlyozta: Jaír Lapid izraeli miniszterelnök New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén egyértelműen kifejezte, hogy az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldását támogatja, amelyet az EU is szorgalmaz.

„Az EU azt akarja, hogy egy olyan politikai folyamat induljon el újra, amely a kétállami megoldáshoz és átfogó regionális békéhez vezethet” – jelentette ki. Véleménye szerint, a hétfői brüsszeli találkozó lehetőséget ad arra, hogy az EU baráti partnerséget tartson fent Izraellel, és továbbra is a békét szorgalmazza Izrael és a palesztinok illetve az arab világ között. Mint mondta, a két békefolyamatra együtt van szükség, az egyik nem létezhet a másik nélkül.

A főképviselő azt is elmondta, hogy a találkozón arról is tárgyalnak, hogyan lehet kétoldalú kapcsolataikat megerősíteni az éghajlatváltozás és a terrorizmus elleni küzdelemben továbbá tárgyalni fognak az energiaválságról valamint az ukrajnai háború fejleményeiről is. „A demokráciáknak most egyesíteniük kell erejüket, hogy szembenézzenek a háború következményeivel” – tette hozzá.

Az Izrael és az EU közötti egyeztetéseket koordináló, legmagasabb miniszteri szintű testület, az EU-Izrael társulási tanács 1995-ben alakult, majd 2012-ben felfüggesztette a tanácskozást az izraeli-palesztin kérdésben tapasztalható nézeteltérések miatt. A hétfői találkozón Jaír Lapid izraeli miniszterelnök videókonferencia keretében vesz részt, az országot személyesen, Elazar Stern hírszerzési miniszter képviseli.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább