Külföld

Borell: az EU továbbra is megingathatatlanul támogatja Ukrajnát

Josep Borrell közleményében aláhúzta, az ilyen intézkedések eredményei semmisek lesznek, és azokat az EU és tagállamai nem ismerik el. Az érintett területeken a hét folyamán megkezdeni tervezett népszavazás Oroszország kísérlete arra, hogy legitimálja jogtalan katonai ellenőrzését, célja Ukrajna határainak erőszakos megváltoztatása az ENSZ alapokmányának, valamint Ukrajna függetlenségének, önállóságának és területi egységének egyértelmű megsértésével – emelte ki.

„A voksoláson leadott jogellenes szavazatok semmilyen körülmények között sem tekinthetők úgy, hogy az állandó orosz katonai fenyegetettség és megfélemlítés alatt élő emberek szabadon kifejezték akaratukat”

– fogalmazott a főképviselő.

Oroszországot, annak vezetését, valamint mindazokat, akik részt vesznek a kihirdetett népszavazások lebonyolításában, valamint a nemzetközi jog megsértésében Ukrajna területén, felelősségre fogják vonni, és a népszavazási tervek Oroszországgal szembeni további korlátozó intézkedések megfontolását teszik szükségessé – jelentette ki Borrell.

Az Európai Unió továbbra is megingathatatlanul támogatja Ukrajnát, és arra szólítja fel Oroszországot, hogy haladéktalanul, teljes mértékben és feltétel nélkül vonja ki teljes katonai erejét és felszerelését a megtámadott ország területéről – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Szeptember 23. és 27. között népszavazást tartanak a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságban, valamint Herszon megyében az Oroszországhoz való csatlakozásról, erről tájékoztatott kedden a két délkelet-ukrajnai szakadár és az orosz megszállás alá került dél-ukrajnai régió kormányzata.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább