Belföld

Bordélyház működött egy volt MSZP-s politikus lakásában

Korábban a lakáspolitika megújításával foglalkozott…
Prostitúciós tevékenység elősegítése és hamis tanúzásra való felhívás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség az MSZP volt politikusa, K. Krisztián ellen – értesült a PestiSrácok.hu. A Fővárosi Főügyészség hétfőn név nélkül adott ki egy közleményt, miszerint azzal vádolnak egy 44 éves férfit, hogy tudott arról, hogy az általa bérbe adott kőbányai lakásban három nő is prostitúciós tevékenységet folytat, majd a rendőri intézkedés után tanúkat próbált rávenni arra, hogy az érdekében valótlan vallomást tegyenek. A PestiSrácok információi szerint a férfi nem más, mint az MSZP korábbi kőbányai politikusa, K. Krisztián.

A vádirat szerint a 44 éves férfi tulajdonát képezte egy X. kerületi társasházi lakás, amit 2017 májusában bérbe adott az ügy másik vádlottjának, egy 29 éves nőnek. K. pedig tudott arról, hogy a nő prostitúciós tevékenységből finanszírozza a megélhetését, és tudott arról is, hogy a bérbe adott lakásban is szexmunkát fog végezni.

A nyomozók a kutatás során nagy mennyiségű szexuális segédeszközt és több mint 2 millió forint – prostitúciós tevékenységből származó – készpénzt foglaltak le.

Tanúkat akart rávenni a volt baloldali politikus, hogy hazudjanak a rendőrségen
A közlemény arra is kitér, hogy miután K. tudomást szerzett a rendőri intézkedésről, számolt azzal a lehetőséggel, hogy a nyomozók őt is felelősségre vonják az eljárásban. Ezért a vád szerint a férfi két olyan személyt is felkeresett, akik rá nézve terhelő információkkal bírtak, majd őket arra törekedett rábírni, hogy a büntetőeljárás során, tanúkihallgatásukon állítsák valótlanul azt, hogy neki nem volt tudomása a lakásában folyó prostitúciós tevékenységről.

A két tanú az ügyészség közlése szerint ennek ellenére beszámolt a nyomozóknak arról, hogy K. Krisztiánt a lakók többször figyelmeztették arra, hogy a lakásban prostitúciós tevékenység folyik, és kérték, hogy tulajdonosként intézkedjen a tevékenység beszüntetése érdekében.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség

K. Krisztiánt és a 29 éves nőt prostitúció elősegítésének bűntettével, a férfit ezen túlmenően hamis tanúzásra felhívás bűntettével is vádolja.
A kerületi ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel hozzon érdemi döntést; a férfival szemben börtönbüntetést szabjon ki, amelynek végrehajtását próbaidőre függessze fel, a nővel szemben pedig pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Az MSZP-s politikus a lakáspolitika megújításával foglalkozott…

K. Krisztián 2004 februárjában lépett be az MSZP-be, és mozgalmat indított az államháztartás reformjának és átláthatóvá tételének népszerűsítése érdekében. Előadásain és a párttagok körében több ezer példányban terjesztett munkáiban az egészségügy, az adó- és nyugdíjrendszer, a lakás- és a környezetpolitika megújításának lehetőségeit ismertette előbb a Gazdaságpolitikai Klub, majd az általa alapított Ésszerűség és Felelősség Országos Platform vezetőjeként.

2007 és 2015 között a párt választmányának tagja és kongresszusi küldöttje, a 2010-es országgyűlési választásokon a párt budapesti és országos listáján képviselőjelölt, az MSZP 2010. július 4-i tisztújító kongresszusán az országos elnökségben tagjelölt, majd a 2010-es önkormányzati választásokon a Budapest VIII. kerület 11-es választókerületében önkormányzati képviselőjelölt volt.

2015-ben lemondott minden párttisztségéről és kilépett az MSZP-ből.

(Mandiner)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább