Belföld

Biztosított a magyarországi gabonaellátás

Míg a világ egyes részein élelmezési válságtól tartanak, a magyarországi gabonaellátás biztosított.

„Idén a világban minden eddiginél nagyobb várakozás előzi meg a betakarítás időszakát, az orosz–ukrán háború miatt ugyanis egyes térségekben komoly esélye van az élelmezési válság kialakulásának”.

Magyarországon szerencsére ettől nem kell tartani: bármekkora lesz is az idei termés, bőven elegendőnek ígérkezik a belföldi igények kielégítésére.

Az elmúlt években átlagosan ötmillió tonna búzát takarítottak be a gazdálkodók, míg kukoricából 6,5-8 millió tonna volt az átlagtermés Magyarországon – közölte a Magyar Nemzet.

Egyelőre korai lenne megmondani, hogy az idén mekkora mennyiség kerülhet a magtárakba. Bár néhány helyen már nekifogtak a betakarításnak, országos szinten csak a jövő héten kezdenek el aratni. Először az őszi árpára kerül sor, az őszi búzára pedig majd július elején.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy Szarvas környékén a napokban már megkezdték az őszi árpa és az őszi búza betakarítását, az eredmények azonban nem túl biztatók. A térségben súlyos aszályproblémák jelentkeztek az idén, a téli és a tavaszi csapadék hiánya miatt alacsony hozamok várhatók.

Egyelőre nagy a bizonytalanság a terméseredményekkel kapcsolatban, kiemelkedő hozamokat az idén biztosan nem fognak elérni a magyarországi szántóföldi növénytermesztők. Az aszály ugyanis nagyon megnehezítette a dolgukat, ráadásul az elkövetkező napokban várható forróság is tovább ronthatja a termésátlagokat.

A legrosszabb helyzetben az alföldi gazdák vannak, ott komoly terméskiesés is elképzelhető, míg a Dunántúlon kedvezőbbek a kilátások.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább