Külföld

Bill Gates ötvenmillió dollárt adományozott Kamala Harris kampányának

Bill Gates, a Microsoft korábbi vezérigazgatója magánemberként 50 millió dollárt adományozott Kamala Harris demokrata elnökjelölt kampányának.

Gates, aki nyilvánosan nem támogatta Harrist, aggodalmát fejezte ki egy második Trump-elnökséggel kapcsolatban.

Bill Gates nemrég 50 millió dollárt adományozott Kamala Harris kampányának támogatására – írja a The Guardian.

A Microsoft társalapítója korábban hagyományosan tartózkodott a nyilvános politikai állásfoglalásoktól és nem támogatta Kamala Harrist sem, valamint nem is ápol vele mély kapcsolatot, azonban bizalmas baráti körben aggodalmát fejezte ki egy második Donald Trump-elnökséggel kapcsolatban.

Bill Gates azt is kifejtette, hogy azokat a jelölteket támogatja, akik egyértelműen elkötelezik magukat az egészségügyi ellátás javítása, a szegénység visszaszorítása és az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett az Egyesült Államokban és világszerte.

Régóta dolgozom együtt a politikai spektrum vezetőivel, de ez a választás más, példátlan jelentőséggel bír az amerikaiak és a világ legkiszolgáltatottabb emberei számára – mondta.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább