Külföld

Biden: A fehér felsőbbrendűség terrorizmus

A januárban beiktatott Biden elnöksége 100. napjának apropóján mondott beszédet, melyben elnöksége eddigi eredményeiről, valamint a következő időszakban végrehajtandó terveiről beszélt.

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban mondott először beszédet Joe Biden az amerikai kongresszus előtt. Az egy órás beszédben szó esett a belföldi terrorizmusról, a fegyvertartás szigorításáról, a minimálbér, valamint az adók emeléséről is.

Szóba került még a sikeres koronavírus elleni védekezés, a munkahelyteremtésről és a szakszervezetek fontosságáról is. Majd…

Biden beszélt az országban tapasztalható szisztematikus rasszizmusról is, és szorgalmazta egy rendőrségi reform elfogadását egy hónapon belül, George Floyd halálának évfordulójáig. Az elnök felszólalt a fegyveres erőszak visszaszorításáért is, és bíztatott a fegyvertartás szigorítására. Az elnök arról beszélt, hogy itt az ideje betiltani a nagy kapacitású tárakat. Biden szerint ugyanis semmi sem indokolja, hogy 100 töltény legyen egy lőfegyverben.

„Mit gondolnak, a szarvasok kevlár mellényt hordanak?” – tette fel a költői kérdést az elnök.

Biden kijelentette azt is, hogy a fehér felsőbbrendűség terrorizmusnak minősül, mégpedig a legveszélyesebbnek, ugyanis az utóbbi években a legtöbb terrorcselekményt fehér felsőbbrendűséget hirdetők hajtották végre az USA-ban. Ezért ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz azért, hogy egyesítse az amerikaiakat és „meggyógyítsa a nemzet lelkét”. (telex nyomán)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább