Külföld

Berlin: Klímavédők légkalapáccsal támadtak az aszfaltra

A szélsőbaloldali klímavédő szervezet, a Letzte Generation (Utolsó generáció) tagjai a ragasztók után ezúttal új eszközhöz nyúltak: légkalapáccsal akarták tönkretenni az utcát a berlini közlekedési minisztérium épülete előtt.

Az akciót a rendőrök határozott fellépése akadályozta meg az utolsó pillanatban.

A csoport tagjai szerda kora reggel hivatalos útkarbantartónak álcázták magukat, kordonokkal zárták el a berlini utcát, majd légkalapácsokat vettek elő a közlekedési minisztérium épülete előtt, és megpróbálták fúrásokkal megrongálni az utcát, hogy ezzel is közlekedési dugót idézzenek elő.

A rendőrség szóvivője szerint az akciót még időben leállították, az útburkolat nem sérült meg. Mint írták, három ember vett részt a tiltakozásban.

Amikor a rendőrség megérkezett, az aktivisták éppen azon voltak, hogy a légkalapácsokat áramforrásokhoz csatlakoztassák.

A klímaaktivisták a következő indokkal álltak elő: „A mindennapok egyenesen a klímapokolba visznek minket a frissen kátrányozott és aszfaltozott utakon. Ezt nem hagyhatjuk. Ha túl akarjuk élni, akkor most végre együtt kell kezelnünk az építkezés klímakatasztrófáját!” – írta szokásos zavaros üzenetében a csoport, azt is bejelentve, hogy továbbra is folytatja a „mindennapi élet megzavarását”, hogy az ellenállást a társadalom minden területére elvigyék.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább