Külföld

Benzinárstopot szorgalmaz a legnagyobb román kormánypárt elnöke

A PSD elnöke hétfőn, pártja vezetőségi ülése után újságírók előtt kifejtette: a válsághelyzeteket kihasználva egyes – egyébként jó nevű, korrekt, törvénytisztelő – cégek jelentős többletbevételre tesznek szert, ezért elvárható ezektől a társaságoktól egy korlátozott időre szóló áldozatvállalás.

Nem lettek volna ekkora bevételeik, ha nincs a koronavírus-világjárvány, vagy ha nincs energiaválság. Én az üzemanyagárak válságát is spekuláció következményének tartom, és várom, mit mond erről az energiaügyi miniszter.

(…) Az állam hatalmas összegeket költött – néha hatékonyan, néha kevésbé – a világjárvány leküzdésére. Normális, hogy elvárjunk egy korlátozott időre szóló erőfeszítést ezektől a cégektől: ez nem igazságtalan és nem inkorrekt egyetlen állam részéről sem” – idézte a PSD elnökét az Agerpres hírügynökség.

Ciolacu szerint a – jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével alakult – bukaresti nagykoalíciónak meg kell keresnie a legkorrektebb döntéseket, és közbe kell lépnie ott, ahol nyerészkedés történik, mint például az üzemanyagárak esetében

Nyilvánvaló, hogy egy világos árkorlátozást kell bevezetni, oly módon, hogy minden cégnek megmaradjon egy bizonyos haszonkulcsa.

Ez lenne az alapelv, a részletek kidolgozása a szakemberek dolga” – vélekedett a pártelnök.

Romániában napról napra nő az elégedetlenség a magas üzemanyagárak miatt. A közösségi oldalakon az autósok tiltakozó akciókat szerveznek, néhány cseppnyi üzemanyagot tankolva helyenként órákra megbénítják a töltőállomások forgalmát. A román fuvarozók országos szövetsége (FORT) is múlt heti közleményében az üzemanyag árának hatósági korlátozását követelte Magyarország és Szlovénia példájára hivatkozva.

Nicolae Ciuca liberális kormányfő a csütörtöki kormányülésen vizsgálatot rendelt el az elmúlt időszakban tapasztalt drasztikus üzemanyagár-emelkedés miatt. Romániában a múlt héten sürgősségi rendeletet fogadtak el a válsághelyzeteket tisztességtelen üzleti előnyszerzésre használó, nyerészkedők megbírságolásáról. A román versenytanács által működtetett árfigyelő honlap szerint hétfőn Bukarestben a legolcsóbb gázolaj 9,19 lej (737 forint), a legolcsóbb benzin pedig 8,56 lej volt.

(MTI)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább