Uncategorized

Benkő Tibor: békés úton kell rendezni az orosz–ukrán helyzetet

Tárgyalások útján kell megtalálni a megoldást az orosz-ukrán konfliktusra, ez Magyarország érdeke is–mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában. Szólt Ben Wallace brit védelmi miniszterrel folytatott hétfői megbeszéléséről is, aki azt mondta, Magyarország egy rendkívül jó és professzionális haderővel rendelkezik, képes a feladatait ellátni, és egyetértett azzal a magyar állásponttal, hogy nem kell NATO-erőket felajánlani Magyarországnak. 

Hangsúlyozta, hogy ebben a rendkívül komoly konfliktusban nem az erőszakhoz, a fegyverekhez kell fordulni, hanem tárgyalások útján kell megtalálni a megoldást.

Nem szabad a hidegháborús retorikát előtérbe helyezni

–hangsúlyozta, kifejezve meggyőződését, hogy a helyzetet igenis lehet diplomáciai úton, tárgyalással rendezni. A miniszter felhívta a figyelmet arra: Magyarország 2017 óta komoly honvédelmi, haderőfejlesztési programot hajtott végre, ennek nyomán pedig komoly erővel rendelkezik, amit az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) is elismer.

Ezért mondjuk azt, a jelenlegi helyzetben nincs szükség arra, hogy ezer fős NATO-kontingens érkezzen Magyarországra és tartósan itt állomásozzon

–fogalmazott.

Rámutatott arra, a Magyar Honvédségnek ebben a helyzetben az a feladata, hogy garantálja a régió és Magyarország békéjét és biztonságát, és, hogy

ne akarjon senki az erő fitogtatásával olyan helyzetet teremteni, hogy az emberek féljenek és aggódjanak.

Benkő Tibor elmondta: a NATO-nak megvan a terve, elgondolása, hogyan kezelje a kialakult helyzetet és ebben az elrettentés politikája mellett benne van a tárgyalás, megegyezés politikája is. Szólt Ben Wallace brit védelmi miniszterrel folytatott hétfői megbeszéléséről is, aki a tárgyalás után Benkő Tibor közlése szerint azt mondta, Magyarország egy rendkívül jó és professzionális haderővel rendelkezik, képes a feladatait ellátni, és egyetértett azzal a magyar állásponttal, hogy nem kell NATO-erőket felajánlani Magyarországnak. Azzal kapcsolatban, hogy Vadai Ágnes, a DK politikusa közleményében azt írta, a magyar honvédelmi miniszter az orosz dezinformáció eszköze lett, Benkő Tibor megismételte: többször is elmondták, hogy nem szeretnék, ha Magyarországra idegen erőt telepítenének, és úgy vélte, az ellenzéki politikus ezzel a közvéleményt akarta befolyásolni, amit helytelenít.

Ilyen helyzetben, amikor háborús konfliktus van kialakulóban, akkor az embereket ezzel hergelni, ez helytelen dolog

–mondta.

Arra, hogy az ellenzéki pártok a hétvégén bejelentették, törvényjavaslatot nyújtanak be, hogy népszavazás nélkül ne lehessen kiléptetni Magyarországot a NATO-ból és az Európai Unióból, Benkő Tibor azt mondta: többször kinyilvánították, hogy Magyarország az EU-hoz és a NATO-hoz tartozik, és ezeken a szövetségeken belül képzelik el a jövőt.

Az Orbán-kormány a legjobbat akarja a magyar embereknek

–szögezte le. Úgy fogalmazott, a kormány keresi az utat, ami járható, és természetesnek nevezte, hogy a kormány kiáll az emberekért.

 

MTI

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább