Belföld

Bencsik András a Békemenetről: A mostani élet-halál kérdés, ilyenkor pedig menni kell!

Október 23-án, szombaton nyolcadik alkalommal rendezik meg a Békemenetet. Útvonalában eltér a 2012-ben megrendezett elsőtől – amikor is a több százezres tömeg a Kossuth térig vonult -, üzenetében természetesen továbbra is változatlan marad. Az viszont kijelenthető, hogy az idei lesz az eddigi legfontosabb, hiszen a jövő évi választások Magyarország sorsáról döntenek majd. A tét hatalmas, hiszen az a Gyurcsány Ferenc a baloldal vezére, aki a csőd szélére sodorta az országot, eltiporta az emberek jogait, tönkretette a családokat és elvette a nyugdíjasok megélhetését, valamint folyamatos adóemelésekkel sanyargatta az embereket. A sikeres Békemenet nemcsak itthon bírna óriási jelentőséggel, hanem a határon túli magyarok számára is, akik elsőként éreznék meg a kormányváltás tragikus hatásait, hiszen a baloldal, ahogy korábban, úgy most is lemondana róluk. Bencsik Andrással, a Demokrata főszerkesztőjével, a Békemenet Egyesület elnökével beszélgettünk a Békemenet céljáról, okairól és jelentőségéről a magyar emberek számára.

Az emberek érzik, hogy farkas jár a kertek alatt

Az október 23-ra esedékes Békemenet nemcsak az 1956-os forradalomnak állít méltó emléket, hanem felhívja a figyelmet arra is, hogy nem felejthetjük el a Gyurcsány-kormányzás és a baloldali terror időszakát, amikor szokványossá váltak az utcai leszámolások, a kommunizmus legsötétebb napjait idéző koncepciós eljárások, a bebörtönzések és az emberek jogainak porba tiprása. A Békemenet iránt hatalmas igény van most a lakosság részéről, hiszen a jobboldali, keresztény és konzervatív érzelmű emberek folyamatosan azt érzik, hogy provokációnak vannak kitéve.NEMCSAK A HAZAI BALOLDAL, HANEM AZ ELMÚLT IDŐSZAKBAN A MAGYARORSZÁGOT ÉRŐ FOLYAMATOS ÉS MINDEN KORÁBBINÁL ERŐTELJESEBB BRÜSSZELI TÁMADÁSOK MIATT.

Bencsik András szerint a nyolcadik Békemenetnél már felismerhetőek bizonyos tendenciák. „A Békemenetek zarándoklathoz hasonlíthatóak abban az értelemben, hogy a jelenlétnek szakrális tartalma is van, éppen ezért eltér egy szokványos politikai rendezvénytől. A Békemenet indíttatása minden esetben a szeretet és a féltés, éppen ezért tud sokszor megismétlődni” – mondta.

A Demokrata főszerkesztője szerint, amikor az emberek érzik, hogy ki kell nyilvánítaniuk az akaratukat, az erejüket, a szeretetüket és a féltésüket valami mellett vagy valami iránt, akkor százezres nagyságrendekben jelennek meg a közös cél érdekében. Ilyenre ráadásul nem igazán van példa sehol a világon, hiszen az emberek inkább tiltakozó jelleggel gyűlnek össze ekkora számban. Az, hogy egy ilyen méretű tömeg valami mellett demonstrál, az egy magyar sajátosságnak mondható. Ezzel viszont nem szabad visszaélni.

„A CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚ ESETÉBEN IS ÉVENTE EGYSZER INDULNAK EL A TÖMEGEK. EL LEHET MENNI UGYAN BÁRMIKOR ODA, HISZEN BIZONYOS ÉRTELEMBEN AZ IS ZARÁNDOKLAT. DE MAGA A NAGY ZARÁNDOKLAT, AZ EGY ÉVBEN EGYSZER VAN. UGYANEZ A HELYZET A BÉKEMENETTEL IS” – HÚZTA ALÁ.

Bencsik András szerint akkor kezdenek el a Békemenetről beszélni az emberek, amikor már úgy érzik, hogy valami nagy fenyegetés közeleg, „farkas jár a kertek alatt”. Ezt a fenyegetést csak úgy lehet kivédeni, ha egymást erősítik meg az emberek, megvédik a közös értékeiket, a biztonságukat. Jelenleg – ahogy fogalmazott – egy „bizonyítottan politikai gonosztevő” készül visszatérni a hatalomba, aki csak azzal tudja magát stabilizálni, ha Magyarországra szabadítja azt a migránsáradatot, amelyet eddig a nemzeti kormány vissza tudott verni.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább