A marokkói Mmaee-t…
A Ferencváros szerződtette a Belga Kupa-győztes, négyszeres marokkói válogatott Samy Mmaee-t. A 24 éves, a védelem összes pozíciójában, de elsősorban belső védőként bevethető futballista a belga élvonalbeli Sint-Truiden együttesétől érkezett- írja a fradi.hu.
A bemutatásból megtudjuk, hogy a marokkói gyökerekkel rendelkező Samy Mmaee Belgiumban, Halléban született. Fiatalon a Gentben, valamint Belgium egyik legsikeresebb egyesületében, a Standard Liége-ben kezdett el futballozni. Utóbbi klubban mutatkozott be a belga első osztályban is, mindössze 17 évesen. A Standarddal a 2015/16-os idényben Belga Kupát nyert.
A 2017/18-as szezonra a több játéklehetőség miatt kölcsönadták a holland másodosztályú MVV Maastrichthoz. A kölcsönidőszak után visszatért a belga élvonalba, de már nem a Standardba, hanem a Sint-Truidenbe.
A jelenlegi idényben 11 bajnokin játszott Samy Mmaee, akit a francia élvonalbeli Saint-Étienne próbált megszerezni, míg az elmúlt hetekben a Rubin Kazannyal is szóba hozták.
A 24 esztendős belső védő a belga U19-es és U21-es válogatottban is pályára léphetett tétmérkőzéseken.
Mmaee felnőtt szinten már a marokkói nemzeti csapatot képviseli, négyszer lépett pályára a válogatottban: két barátságos és két Afrika Kupa-selejtezőn, a mérlege eddig három győzelem és egy döntetlen.