Öko

Bekötött liszteszsákokban vitte a kecskét és a kölyökkutyákat egy férfi Budapesten

Majdnem megfulladtak a hőségben az állatok…

Állatkínzás miatt emelt vádat a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség egy 55 éves férfival szemben, mert liszteszsákokba csomagolva szállított több kölyökkutyát, s egy kecskét egy nyitott platós utánfutón. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint fokozott mértékű szenvedésnek voltak kitéve az állatok a hőség és az oxigénhiány miatt, ez pedig csaknem a pusztulásukat is okozta.

A terhelt tavaly július 26-án délután a XV. kerületben, a Szentmihályi úton lévő körforgalomnál közlekedett az általa vezetett gépkocsival, amely egy nyitott platós utánfutót vontatott. A bálamadzaggal összekötözött liszteszsákokban öt labrador fajtájú kölyökkutyát és egy kecskét szállított. A férfi az állatokat külön-külön egy-egy zsákba rakta bele, a zsákok száját pedig szorosan összekötötte, és a madzagokkal a zsákokat az utánfutó oldalához rögzítette.

A zsákokba csomagolt kutyák ugatására egy XV. kerületi áruháznál biztonsági szolgálatot teljesítő őr figyelt fel, aki megállította a férfit, majd értesítette a rendőröket. A rendőri intézkedés során az áruház parkolójában az állatokat kivették a zsákokból, és azokhoz állatorvost hívtak.

Az állatok a szállításuk alatt folyamatos sérülésveszélynek voltak kitéve, emellett a sűrű szövésű liszteszsákon keresztül a légzésük is akadályozott volt, amit súlyosbított az is, hogy megnőtt az oxigénigényük az utazási stressz, valamint a döglesztő hőség miatt. Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönt kért az állatkínzással vádolt férfire. (24.hu/ugyeszseg)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább