Belföld

Bekopogtak egy nőhöz majd eltörték az arccsontját és letépték róla az ékszereit

Egy fiatal férfi kopogott be egy idős nő újbudai társasházi lakásába kedd este azzal, hogy egy kiló kenyeret kér. Ezt követően ököllel támadt a 70 éves áldozatára az előszobában, majd kiszakította fülbevalóit és aranyláncait. Az asszony súlyosan megsérült.

A BRFK minősített rablás és súlyos testi sértés miatt indított nyomozást. A rendőrség tájékoztatása szerint három órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt.

A 20 éves L. Patrikot gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. A nyomozók kikérdezték a gyanúsított egyik ismerősét is, akiről kiderült, hogy lopás miatt körözik, ezért a szintén 20 éves L. Nikolaszt is őrizetbe vették.

Az adatgyűjtés során megalapozott gyanú merült fel arra, hogy a két fiatal egy héttel ezelőtt a Mérnök utcában is kitépték egy 84 éves férfi kezéből a táskáját.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább