Az osztrák államvédelmi szolgálat leleplezte és felszámolta az Iszlám Állam (ISIS) egyik „alvó sejtjét”, melynek tagjai robbantásos merényletekre készültek európai tömegrendezvényeken, köztük az áprilisi Bécsi Maratonon. Az iraki születésű, Ausztriába a 2015-ös migránshullám idején beengedett ISIS-hívek így kívántak bosszút állni volt vezetőjük, Abu Ibrahim al-Hasiminak a haláláért – jelentette kedden a Kronen Zeitung.
Az osztrák Szövetségi Alkotmányvédelmi és Terrorelhárítási Hivatal (BVT) és a rendőrségi hírszerző szolgálat (DSN) nyomozóinak – az európai nyomozóhatósággal együttműködve – sikerült lokalizálni és ártalmatlanná tenni egy rendkívül veszélyes iszlamista sejtet, amely merényletek elkövetésére készült – számolt be kedden az osztrák Kronen Zeitung online kiadására hivatkozva a hirado.hu.
A dzsihádisták egyik célpontja az április végén megrendezett bécsi maraton volt, amelyen közel hatezer futó vett részt. Az ISIS ausztriai hívei a „bostoni merénylők” mintáját követve akartak hasonló robbantásos merényletet végrehajtani.
Az iraki állampolgárókból álló öttagú csoport tagjai – akik közül négyen már másik országban élnek – tapasztalt vezetőnek számítottak az Iszlám Állam fénykorából.
Az osztrák terrorelhárítás listájának élén az egyik iraki ISIS-vezér állt, aki védett státuszt élvezett, mivel férfi a 2015-ös migránshullám idején érkezett Ausztriába – számolt be a Krone.at.
Robbantás a Boston Marathonon – Házi készítésű bomba robbant 2013. április 15-én, a bostoni maratoni futóverseny céljának közelében, három ember halálát okozva és megsebesítve 260 embert. A két főzőedénybe rejtett, saját készítésű pokolgépet az utcán lévő kukákban helyezték el a merénylők.
A robbanószerkezetekbe csapágygolyókat és fémdarabokat is elhelyeztek, ami rendkívül súlyos sérüléseket okozott. A rendőrség kiderítette, hogy a merényletet egy, az Egyesült Államokban élő testvérpár készítette elő, akik több szálon kötődtek az Iszlám Állam terrorszervezethez.