A Bíborosi Kollégium május 7-én 16:30-kor konklávéba kezd a Sixtus-kápolnában – emlékeztetett pénteki cikkében a BBC, amelyben a lap a kulcsfontosságjú jelöltekről értekezett.
Az 51 éves kora óta bíboros Erdő Péter nagy tiszteletnek örvend az európai egyházban, 2006 és 2016 között kétszer is vezette az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsát– idézi fel a BBC.
Erdő Péter jól ismert az afrikai bíborosok körében, illetve a katolikus és az ortodox egyház közötti kapcsolatokon is dolgozott. A budapesti érsek és Magyarország prímása katolikus családban nőtt fel a kommunizmus alatt, és potenciális kompromisszumos jelöltnek számít.
Erdő kiemelkedő szerepet játszott Ferenc pápa két, 2021-es és 2023-as magyarországi látogatásán, és tagja volt azoknak a konklávéknak, amelyek Ferencet és elődjét, XVI. Benedeket választották.
Konzervatív családnézetei az egyház egyes részei körében is kegyekre találtak, és eligazodott Orbán Viktor magyar miniszterelnök „illiberális demokráciájában” is – mutat rá a BBC.
A 2015-ös európai migránsválság idején azt mondta, hogy az egyház nem fogad be migránsokat, mivel ez emberkereskedelemmel egyenértékű – idézi fel a lap.