Belföld

Balog Zoltán: A család és a házasság intézményét manapság számos támadás éri

„Isten az embert férfivá és nővé teremtette”, s kettejük életre szóló szövetsége a család alapja, a család pedig az élet továbbadásának helye – mondta el a református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke.

Fontos, hogy elsősorban magunk számára egyértelművé tegyük: az a rend, melyet hitünk szerint a teremtő Isten alkotott, az idők és társadalmi szokások változása ellenére ezután is az emberi élet alapja marad. Erről nyilatkozott Balog Zoltán református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke az Origónak.

„A modern embernek bemagyarázzák, hogy semmi sem örök és változhatatlan.

A haladás lényegét abban látják, hogy az öröklött dolgokat, együttélési formákat cseréljük le, alakítsuk át. A vallás lényege viszont az, hogy hiszünk az örök, egy igazságban, és azt is hisszük, hogy ez megismerhető és életünk, cselekvésünk zsinórmértékévé tehető” – tette hozzá Balog Zoltán.

A püspök úgy véli, minél több embernek sikerül ezt átadni, annál jobban kiteljesedik az életünk személyesen és közösségben is. Balog Zoltán hangsúlyozta, az egyházak legsajátabb küldetéséhez tartozik, hogy ott legyenek, ott segítsenek, ahol az emberek bajban vannak, ahol küzdenek saját életükkel, ahol örömök és bánatok érik őket. A házasság- és családgondozás mindig is az egyházi szolgálat része volt. A társadalmi vita csak ezután következik.

A lényeg az egyházi közösségen belül történik, de ha ki kell állni hitünkért, meggyőződésünkért, mert azt támadás éri, akkor ettől sem kell megrettenni

– szögezte le. Mint mondta, olyan világban élünk, ahol, ha nem ragaszkodunk ahhoz, ami a miénk, amit elődeinktől kaptunk és értékesnek tartunk, akkor azt elveszik tőlünk, lerombolja a korszellem. Balog Zoltán szerint büszkék lehetünk arra a kisebb „csodára”, hogy Magyarországon, a fejlett országok között egyedül, az elmúlt tíz évben majdnem megduplázódott a házasságkötések száma, hívta fel rá a figyelmet a püspök hozzátéve, hogy érdemes erősíteni azokat, akik újra hisznek ebben az ősi intézményben.

(mandiner)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább