Belföld

Bajnai feljelentést tesz a róla kiszivárgott városházi hangfelvételek miatt

Bajnai Gordon volt miniszterelnök nyílt levélben válaszolt Kovács Péter, a Városháza-ügy vizsgálóbizottsága elnökének 29 kérdésére.

A kérdések kapcsán a volt miniszterelnök feljelentést tett, mert megítélése szerint „a felvételek készítése, illetve manipulált és megvágott nyilvánosságra hozatala kimeríti a Btk. 226/B. § és 422. §-a alapján üldözendő bűncselekményeket”.

Bajnai Gordon a válaszaiban kifejtette, hogy „egyetlen egyszer sem tárgyaltam ebben az ügyben.

„Tárgyaláshoz szükséges kompetenciám, illetékességem, felhatalmazásom vagy akár szándékom soha nem volt.”

„Az inkriminált, törvénytelenül lehallgatott, provokációs céllal létrejött találkozó egy részében a lehetséges befektetők a véleményemet kérték az általuk szándékolt befektetés megvalósíthatóságáról, kérdéseket tettek fel, ezekre válaszoltam” – mondta Bajnai.

Továbbá:

„Gansperger Gyulának nincsenek releváns információi a 2006 utáni tevékenységemről, hiszen kapcsolatunk azóta inaktívvá vált”.

Barts Balázsról meg elmondta, hogy igen, ismerem Barts Balázst, magánemberként, nagyobb közös társaságban találkoztunk néhányszor 2000-2008 között”.

Az Anonymus által kiszivárogtatott felvételek kapcsán más információk jelentek meg. Bajnai egy korábbi Facebook-bejegyzésében azt írta: „Gyula régi harcostársam. Sokszor több, mint a barátság, mi együtt küzdöttünk a barikádokon.”

November 19-én nyilvánosságra hoztak egy hangfelvételt, amelyen Bajnai beszél. A volt kormányfő úgy fogalmaz, „olyan emberrel egyeztetett az ügyben, aki „jóval Barts J. felett áll”.

Forrás: Mandiner

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább