Belföld

„Azt mondták, itt fogunk agyonlőni” – Egy civil áldozat a 2006-os rendőri erőszakról

Tizenöt évvel ezelőtt ezen a napon szivárgott ki Gyurcsány Ferenc őszödi hazugságbeszéde. A történtek miatt tüntetéshullám indult el Budapesten és számos vidéki városban, amit először könnygázzal, majd az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján lovasrohammal és gumilövedékkel torolt meg a rendőrség.

A demonstrációk során több száz civil sérült meg, köztük Fábián Gábor is, akinek szándékosan törték el a lábát és az egyik ujját. A rendőri túlkapások miatt évekig zajlottak a perek.

Az események egyik civil áldozata, Fábián Gábor az M1-nek arról beszélt, hogy a Deák tér közelében szerette volna megvárni, amíg elvonul a sorfal, de a rendőrök szándékosan eltörték a lábát és az egyik ujját is.

„Letepertek a földre, berángattak a sorfal mögé. A földön húztak végig, három darabba eltörték a szárkapocscsontomat, bakanccsal szétrúgták, és utána lefektettek, behúztak a sorfal mögé, próbálták a kábelkötöző bilinccsel összekötni a kezem” – mondta Fábián Gábor. Hozzátette, amikor felült, érezte, hogy a rendőrökből árad az alkoholszag.

„Majdnem mindegyik részeg volt, és mondták, hogy itt fogunk agyonlőni, de ha nem, akkor majd beviszünk a rendőrségre, majd ott lövünk agyon” – emlékezett vissza.

Elmondásából az is kiderül, hogy a rendőrök mindenkivel egy formanyomtatványt írattak alá, amelyben koholt vádakat ismertettek be velük. Volt, akivel azt íratták alá, hogy kővel dobálta meg a rendőröket. Vele például azt, hogy szította a háta mögött érkező tömeget.

Szerencséjére egy büfé előtt állt meg, hogy megvárja míg elvonul a tömeg. A bárban pedig egy nő felvételt készített, amin jól látszik, hogy a rendőrök állításából semmi sem igaz és ártatlanul vált a rendőri brutalitás áldozatává.

Forrás: hirado.hu

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább