Belföld

Cseh Katalin azt hiszi, ő a legbefolyásosabb magyar az EP-ben

„A Momentum a legbefolyásosabb magyar párt az Európai Parlamentben”- büszkélkedett a nyugatpárti Cseh Katalin a közösségi oldalán, egy felmérésre hivatkozva.

Mint írta, „egyszerre tölt el hatalmas büszkeséggel és óriási felelősségérzettel az EUMatrix elmúlt 5 évre vonatkozó elemzése, amelyben egyetlen magyarként szerepelek a top100 legbefolyásosabb EP-képviselő listáján. Azért is örülünk ennek az eredménynek, mert így van egy felmutatható »bizonyítványunk«, hogy ezt az öt évet ténylegesen arra használtuk, hogy a választóink érdekeit a lehető leghatékonyabban képviseljük. Ilyen bizonyítványa az EP választások előtt csak a Momentumnak, csak nekünk van.”

Bejegyzésében azt állította, az eredmény mögött rengeteg munka áll: „kiemelten foglalkoztam a korrupció visszaszorításával, egyetlen magyar tárgyalója voltam a jogállamisági mechanizmusnak, és kezdeményezője voltam az uniós feketelista megreformálásának. Emellett saját jelentésben foglalkoztam a közvetlen források jelentőségével, és többek között a mi munkájának is köszönhető, hogy már 40 milliárd euróval nőtt a közvetlen források összege az új hétéves költségvetésben.

A munka ezzel természetesen nem áll meg: a 2025-ös EU-költségvetésnek én vagyok az egyik főtárgyalója. Most azon dolgozunk, hogy ez a szöveg minél erősebb jogállamisági garanciákat tartalmazzon, minél több közvetlen forrást allokáljon a településeknek, és minél jobban támogassa a zöld átállást és a női egyenjogúság ügyét.”

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább