Külföld

Az USA szankciókat vet ki szerb politikusokra

Az Egyesült Államok büntetőintézkedéseinek ürügye a délszláv háború idején történt korrupció. Érdekes módon pont most jutott eszükbe így több mint 20 év után, amikor a szerbek nem teljesítették az amerikaiak azon követelését, hogy vessenek ki szankciókat Oroszországra.

Korrupció miatt az Egyesült Államok büntetőintézkedéssel sújtott két korábbi szerb parlamenti képviselőt és egyikük fiát – közölte az amerikai külügyminisztérium pénteken.

A külügyi szóvivő közleménye szerint „jelentős” korrupciós cselekmények miatt vonták szankció hatálya alá a szerb nemzetgyűlés két korábbi tagját, Verica Radetát és Petar Jojicot.

Az amerikai indoklás szerint a két politikus még a törvényhozás tagjaként megvesztegetett és megfélemlített az egykori Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszék elé beidézett tanúkat annak érdekében, hogy vallomásukkal ne szolgáltassanak terhelő bizonyítékot a Szerb Radikális Párt elnöke, Vojislav Seselj ellen.

Az amerikai külügyi szóvivő, Ned Price szerint a két korábbi szerb parlamenti képviselő cselekedetei akadályozták a hágai törvényszék jogi eljárását, ami az Egyesült Államok nemzeti érdekeit érintette. Az amerikai intézkedés érinti Petar Jojic felnőtt korú fiát, Gojko Jojicot is.

Az Egyesült Államok külügye kiemelte, hogy kiállnak a szerb „demokrácia és jogállamiság” támogatásában.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább