Külföld

Az USA az ENSZ-t hibáztatja az ukrajnai háború miatt

Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettes az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén nyíltan bírálta a szervezetet, amiért nem tudta megállítani a háborút.

 „Az ENSZ létrehozásának fő oka a második világháború után a jövőbeli háborúk megelőzése volt, ám a szervezet másodlagos kérdésekben ragadt le, és nem teljesíti fő küldetését. Az ENSZ képtelensége az ukrajnai háború megállítására ennek a kudarcnak a példája” – fogalmazott Landau.

„Megpróbálnak-e olyasmit találni, ami rábírhatja a feleket a fegyverletételre? Tesznek-e nyilatkozataik valamit azért, hogy a feleket tárgyalóasztalhoz ültessék – vagy épp ellenkezőleg, eltávolítják őket attól?” – kérdezett őszintén a külügyminiszter-helyettes.

Landau szerint az Egyesült Államok havi biztonsági tanácsi elnöksége lehetőséget teremt arra, hogy a szervezet végre áttérjen a nyilatkozatoktól a tényleges békelépésekre.

Hangsúlyozta: Trump elnök már hivatalba lépése óta egyértelműen jelzi, hogy be kívánja fejezni az ukrajnai háborút.

Figyelmeztetet, hogy a háború messze túlmutat a közvetlen konfliktuson: „Egyensúlyából billentette ki a teljes nemzetközi politikai, gazdasági és katonai rendet, és óriási költségekbe verte nemcsak a harcoló feleket, hanem számos más országot is.”

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább