Négy magyar egyetemistát tartott fogva a Beregszászi Járási Hadkiegészítő Parancsnokságon a TCK, miután a katonai szolgálat alól jogerősen felmentett fiatalok adategyeztetés céljából felkeresték az intézményt.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem tanulói ügyében a külgazdasági és külügyminiszter is megszólalt, Szijjártó Péter hangsúlyozta: „Folyamatosan kapcsolatban álltunk a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel és az egyetem vezetőivel, az ukrajnai jogszabályok ugyanis ebből a szempontból világosak: ezek a hallgatók mentesítve vannak a sorozás alól”.
A külügyminiszter hozzátette: „estére végre minden hallgatót hazaengedtek az ukrán hatóságok, ami jó hír, ugyanakkor ráirányítja a figyelmet ismételten a béke fontosságára.
Minél előbb lesz béke, annál előbb szűnnek meg az erőszakos sorozások is” – folytatta.
