Külföld

Az ukrán kormány és alkotmánybírák nem nyújtanak be vagyonnyilatkozatokat

Eddig az Ukrán Alkotmánybíróság egyetlen bírája sem nyújtotta be önként vagyonnyilatkozatát. Erről Artem Szitnik, az Országos Korrupciómegelőzési Ügynökség (NACP) helyettes vezetője nyilatkozott egy interjújában

– írja a kárpátaljai KárpátHír.

„HA MÁR A KORMÁNY TAGJAIRÓL BESZÉLÜNK, AKKOR A JELENLEGI MINISZTERI KABINET TAGJAI KÖZÜL IS CSAK EGYETLEN, AZ OKTATÁSI ÉS TUDOMÁNYOS MINISZTER NYÚJTOTTA BE NYILATKOZATÁT”

– mondta Artem Szitnik.

Adatai szerint mindössze 28 népképviselő adott be éves bevallást önként. „Ha a katonai-polgári közigazgatás vezetőiről, államigazgatási vezetőkről beszélünk, 30 ilyen tisztviselőből mindössze öten nyújtották be nyilatkozatukat. És nagyon jól tudjuk, hogy mennyi pénzt használnak fel naponta, beleértve a jótékony célokat is. Nagyon hatékony lenne ezeknek a nyilatkozatoknak a megléte és a pénzügyi ellenőrzés során ezen források felhasználásának a kontrollja” – tette hozzá a NAKC helyettes vezetője.

Azt is megjegyezte, hogy mindössze 33 ezer magas korrupciós kockázattal rendelkező tisztviselő nyújtott be a 2021-re voatkozó nyilatkozatát.

Szitnik kifejtette, hogy

SOK ÁLLAMI TISZTVISELŐ ÚGY GONDOLJA, HOGY AMÍG NEM KÖTELEZŐ AZ ELEKTRONIKUS BEVALLÁS, SENKI SEM TUDJA MAJD ELLENŐRIZNI VAGYONÁT.

Valójában ez nem így van, mert a NAKC-nek van egy másik eszköze. Ez a közalkalmazottak és tisztviselők életmódjának nyomon követése. Ha a hivatal eltérést talál a kiadások és a bevételek között, és azt az illető nem tudja megmagyarázni, akkor levonja a következtetést és továbbítja a rendvédelmi szerveknek. Ennek a mechanizmusnak a használatára a közelmúltban az egyik példa Pavlo Halimon parlamenti képviselő 10 millió hrivnya értékű birtokának története. E tény alapján a Legfőbb Ügyészség büntetőeljárást indított.

“A NAKC LÁTÓTERÉBEN NEMCSAK VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK, HANEM REGIONÁLIS SZINTŰ TISZTSÉGVISELŐK IS SZEREPELNEK. EZÉRT ARRA KÉRÜNK MINDENKIT, AKI INFORMÁCIÓVAL RENDELKEZIK A TISZTVISELŐK ÉLETSZÍNVONALÁBAN, VAGYONÁBAN ÉS JÖVEDELMÉBEN TAPASZTALHATÓ ELTÉRÉSEKRŐL, HOGY TÁJÉKOZTASSON RÓLA AZ INFO@NAZK.GOV.UA E-MAIL CÍMEN”

– mondta a NAZK helyettes vezetője.

A hagyományos éves vagyonbevallási kampánynak 2023. január 1-jén kellett volna elkezdődnie. Az Orosz Föderáció Ukrajna elleni háborúja aktív szakaszának kezdete miatt azonban a kötelező nyilatkozattételt felfüggesztették. A tisztviselőknek és a képviselőknek csak önként van lehetőségük nyilatkozatot benyújtani.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább