Belföld

Az olasz hatóságok megtagadták az antifa támadó kiadatását Magyarországnak

Nem jelent meg a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén az olasz antifasiszta, akit a hatóságok a 2023-as antifa támadásokban való részvétellel gyanúsítanak. A bíró a mai előkészítő ülésen elmondta, hogy az olasz hatóságok nem adták ki Magyarország számára a vádlottat.

A vádirat szerint az antifasiszta terrorista egy olyan szélsőséges baloldali ideológiával szimpatizáló, fiatal felnőttekből álló szervezet tagja volt, amely demonstrációkon és tüntetéseken való részvétel mellett erőszakos támadásokat tervezett.

A vádirat szerint, a vádlott a szervezet ideológiai céljával azonosulva összehangolt támadásokban való részvétel miatt Budapestre utazott és 2023 februárjában több bántalmazásban is részt vett.

Az ügyészség a vádlottat háromrendbeli bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja.

2023 februárjában szó szerint embervadászatot folytattak Budapest utcáin a nemzetközi szélsőbaloldal, az Antifa aktivistái.

Az első incidens február 9-én történt a belvárosi Fővám téren, ahol három lengyel állampolgárra támadt rá egy hét-nyolc fős banda: lerohanták, majd viperákkal és más eszközökkel ütni kezdték őket. A sértettek közül ketten is súlyos, nyolc napon túl gyógyuló, töréses sérülést szenvedtek.

A következő támadás másnap, február 10-én történt, akkor a XI. kerületben, Gazdagréten egy magyar férfira rontottak rá hátulról. A munkába igyekvő áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. Ugyanazon a napon az esti órákban az V. kerületi Bank utcában egy magyar, az I. kerületben pedig egy német párt bántalmaztak.

Nem sokkal később kiderült, hogy ez a brutális, leszámolásszerű akció része volt egy komolyabb támadássorozatnak, amit a nyugat-európai szélsőbaloldali mozgalom tagjai, az antifák követtek el több napon keresztül Budapest utcáin, az 1945-ös, a magyar és német csapatok várból való kitörésére emlékezők és járókelők ellen.

Céljuk az volt, hogy a kiválasztott áldozatokat az élet kioltására alkalmas különböző eszközökkel bántalmazzák. Azért, hogy a súlyos, életveszélyes sérülések és a váratlan támadások körülményei miatt érzett megaláztatás olyan mértékű lelki gyötrelmet okozzon a sértetteknek, amely elrettentő üzenetet közvetít a „szélsőjobboldali” mozgalmak képviselőinek. A három, Magyarországon elfogott szélsőbaloldali aktivistával szemben fegyházbüntetés kiszabását, valamint Magyarország területéről történő kiutasítást indítványozott az ügyészség.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább