Belföld Gazdaság

Az MSZP kritizálja a munkanélküliségi arányt, miközben 65%-kal csökkent a munkanélküliség

olvasási idő:46 másodperc

Az MSZP elnökhelyettese, Komjáthi Imre kritizálja a magyar kormányt, mert szerinte a koronavírus következtében magas a jelenlegi munkanélküliség.

Komjáthi Imre úgy fogalmazott, “hazug kormányzati propagandával nem lehet elfedni a valóságot”, vagyis azt, hogy Magyarország nem előre megy, hanem hátra.

Bár a koronavírus, mint minden országban csapást mért a gazdaságra, valóban nem tért vissza a covid előtti 3,2 százalékos munkanélküliségi ráta, jelenleg 3,9-4 százalék között mozog, de az elnökhelyettes elfelejtette hozzátenni, hogy az MSZP kormányzása alatt 11,4 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, amely a jelenlegi covid sújtotta helyzethez képest is 65 százalékkal jobb arány.

A szocialista politikus baloldali szokáshoz híven nem munkahelyteremtő javaslatokat fogalmazott meg, hanem 9 hónapos munkanélküliségi segélyt szorgalmaz.

Az MSZP elnökhelyettese azt kérte a választóktól, hogy aláírásukkal támogassák az ellenzéknek az álláskeresési járadék kiterjesztésére vonatkozó népszavazási kezdeményezését, amelyet hosszú idő alatt sem sikerült még összegyűjteniük. Amennyiben így folytatódik az aláírásgyűjtés, teljesen esélytelen lesz a választásokkor megtartani a népszavazást.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább