Belföld Gazdaság

Az LMP kijelentette: Magyarország nem lesz akkumulátorgyártó nagyhatalom

Miközben Németország azon igyekszik, hogy elektromosautó- és akkumulátorgyártó nagyhatalom legyen, idehaza az LMP furcsa ideológiai megalapozottsággal éppen azért küzd, hogy Magyaroroszág kiessen ebből a lehetőségből. Mint csütörtöki közleményükben fogalmaznak: „nem könnyű a dolgunk, mert a német autógyárak és az ázsiai akkumulátorgyárak összefogtak Magyarország leigázására, és ebben az Orbán-kormány készséges partner, a szennyező multinacionális tőke készséges szálláscsinálója”.

Az LMP nehezményezi, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium olyan jogszabálytervezetet alkotott, amely megkönnyíti a magyarországi zöldtechnológiai beruházások megvalósulását. A zöldpárt szerint ez „pofon a helyi közösségeknek, akik szeretnék megóvni településüket, környezetüket”, mivel a jogszabálytervezettel „a kormány végleg átlép a helyi közösségek önrendelkezési jogán”. A párt szerint ezért is fontos az LMP országos népszavazási kezdeményezése, amely szerintük garantálná, hogy csak akkor épülhessen akkumulátorgyár, ha ezt a helyiek kifejezetten támogatják.

Mivel a párt agresszív aktivisták buszoztatásával eddig sikerrel lehetetlenítette el a debreceniek tájékoztatását a tervezett akkumulátorgyárról – amelyhez hasonló nemrég Németországban is épült az ottani zöldek hathatós támogatásával –, kérdéses, mennyiben őszinte az LMP kezdeményezése.

Forrás: MTI; Fotó: ATV

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább