Belföld

Az LMP is bírálja Karácsonyt a fővárosi ingatlanbotrány miatt

Súlyos kérdéseket vetnek fel a fővárosi ingatlanügyekről nyilvánosságra került hangfelvételek – az LMP szerint. A párt újbudai szervezetének önkormányzati képviselője az M1-nek azt mondta: a rendőrségnek igenis ki kell vizsgálnia az eddig napvilágra került eseteket. Az egyik ilyen a Kelenföldi Városközpont eladásának ügye, amit – a hangfelvétel szerint – testreszabott pályázattal, 10 százalék jutalékért kaphatna meg egy ismeretlen befektető.

Kelenföld, Városközpont. A Tétényi út-Etele út sarkán található ingatlan felépítménye nincs túl jó állapotban, de a telek értékes vagyontárgya a fővárosnak. Egy testre szabott pályázattal azonban könnyen megszerezhető, jutalékért cserében – derült ki az Anonymus által pénteken nyilvánosságra hozott hangfelvételből.

A felvételen jól hallható, amint Gansperger Gyula baloldali üzletember bizalmasa, Bodnár Dezső arról tájékoztatja a fővárosi ingatlanok iránt érdeklődő ismeretlen befektetőt, hogy milyen technikával juthat hozzá az újbudai Városközponthoz. Az üzletnek azonban ára van, nem is kevés.

Vissza kell vonni a Kelenföldi Városközpont értékesítésére kiírt pályázatot – az LMP újbudai szervezete szerint.

Kreitler-Sas Máté a XI. kerület zöldpárti önkormányzati képviselője az M1-nek azt mondta: A napokban nyilvánosságra került hangfelvételek további súlyos kérdéseket is felvetnek.

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő egyébként feljelentést tett, egy másik újbudai ingatlannal kapcsolatban is, ami szintén elhangzott a felvételen, ez a Rimaszombat út 2. szám alatti ingatlan, úgyhogy azt gondolom, ha ez a feljelentés valóban megtörtént, amit Budai úr közzé tett a közösségi oldalán, akkor a rendőrségnek igenis ki kell vizsgálnia ezt, és az alapján kell levonni valamilyen következtetést.

Karácsony Gergely hetek óta arról beszél: szerinte nincs Városháza-ügy.

A főpolgármester azt is állítja, hogy az önkormányzat az ingatlanértékesítéseit nyilvános pályázatok alapján végzi. A kiírások pedig sablon szerint készülnek.

Az Origo szerint a korrupciós modell egyik központi szereplője Berki Zsolt aki – annak ellenére, hogy a Fővárosi Önkormányzatnál semmiféle pozícióval nem rendelkezik – komoly informális hatalommal felruházva intézi a főváros ingatlanügyleteit, köztük a Városháza eladását is.

De több felvételen Bajnai Gordon hangja is hallható, aki a jutalékos rendszerben utazó ellenzéki pártembereket nemes egyszerűséggel cápáknak hívja, akik ott úszkálnak a fővárosi nagykoalíció körül.

„Rengeteg ilyen cápa úszkál abban a tóban és egy nagykoalícióban, ahol mindenkinek maga kis részterületei vannak. Ez a realitás, ez így működik” – hangzik el a felvételen.

A főpolgármester már lebukott a Városháza-ügyben – mondta Németh Szilárd a Kossuth Rádió vasárnap reggeli műsorában. A Fidesz alelnöke arra emlékeztetett: Karácsony Gergely mindent megtett azért, hogy elterelje a figyelmet a korrupciós botrányról, ami átlengi a vezetése alatt álló Városházát.

„Világos mindenki előtt, hogy mi zajlik a Városházán. Itt előre lejátszott ügyek vannak, ezekért mindenféle jutalék jár az embereknek, hol 10 százalék, hol 20 százalék és ugyanebben a jutalékos, előre lejátszott rendszerben szerettek volna túladni a Városházán, ha úgy tetszik a munkahelyükön – teljesen megdöbbentő”
– fejtette ki Németh Szilárd.

A jelenlegi Városháza-ügyet aligha lehetséges egy önkormányzati vizsgálóbizottság keretei között tisztázni – nyilatkozta az Indexnek Tarlós István. A volt főpolgármester úgy látja: az ilyen gyanús eseteknek a rendőrségen a helyük.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább