Az Európai Parlament csütörtökön elfogadott állásfoglalásában, az Oroszország elleni uniós szankciók szigorúbb végrehajtására szólított fel, és aggodalmának adott hangot a korlátozó intézkedések gyakori kijátszása miatt.
Az állásfoglalás rámutat arra, hogy Oroszország képes kijátszani olyan intézkedéseket, mint például az uniós tagállamok által bevezetett olajra vonatkozó árplafon.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az orosz kőolaj felhasználásával készült termékek uniós importja olyan országokból, mint India, ugrásszerűen megnőtt, ami lényegében kiskaput jelent a Kreml számára.
Az állásfoglalást megszavazó képviselők azt is kiemelték, hogy a kritikus nyugati alkatrészek például Kínán, Törökországon, az Egyesült Arab Emírségeken, Kazahsztánon, Kirgizisztánon és Szerbián keresztül jutnak be Oroszországba.
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja azt MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta: az uniós szankciók többet ártanak az EU-nak és tagállamainak, mint az orosz gazdaságnak.
„Az állásfoglalási indítvány rögzíti, hogy az uniós szankciók az orosz gazdaságra a vártnál jóval kisebb hatást gyakoroltak eddig, és nem vetettek véget az Ukrajnában zajló katonai konfliktusnak sem. Ahogy az a határozat szövegéből is kiolvasható, a szankciós politika nincsen hatással az orosz politika irányára és tartalmára. Annak ellenére, hogy a szankciós rezsim nem bizonyult a háborús konfliktusra adott hatékony válaszlépésnek az Európai Parlament mégis a szankciós politika további szigorítását, újabb szankciók bevezetését erőlteti” – mutattak rá a képviselők.
Véleményük szerint elfogadhatatlanok a javaslatként megfogalmazott újabb energiaszankciók, így az orosz kőolaj és földgáz teljes embargója.
„Európa több tagállamának – köztük Magyarország – energiaellátását ellehetetlenítené az EP újabb őrült javaslata, mely a többi között az orosz energiacégekkel és a Roszatommal való együttműködés teljeskörű felszámolását, valamint az orosz nukleáris fűtőanyagok és technológia behozatalának tilalmát javasolja” – hívták fel a figyelmet.
A sajtóközlemény szerint a káros, az európai baloldal és a magyar “dollárbaloldal” által támogatott javaslatok uniós országok biztonságos energiaellátását lehetetlenítenék el, továbbá rendkívül negatív következményekkel járnának a tagállamok gazdaságára.
„Felháborító, hogy a magyar dollárbaloldal EP-képviselői a javaslat támogatásával ismét a rezsicsökkentést ellehetetlenítő intézkedések mellett teszik le voksukat. Tekintettel arra, hogy egyre több adat bizonyítja, hogy az eddigi, s a további szankciók erőltetése többet árt az Európai Uniónak és tagállamainak, mint a szankciók alá vont Oroszország gazdaságának – mi, a Fidesz európai parlamenti képviselői az állásfoglalási indítványt nem támogattuk” – olvasható a közleményben.