Külföld

Az Európai Néppárt Zelenszkijt jelöli a Szaharov-díjra

Az Európai Néppárt a közösségi oldalán számolt be arról, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és népét jelölik idén a Szaharov-díjra.

„Nincs kétségünk afelől, hogy Ukrajna bátor népe – élükön Volodimir Zelenszkij elnökkel – megérdemli, hogy elnyerjék az idei gondolatszabadságért járó Szaharov-díjat” – indokolták döntésüket.

Ezt követően hangsúlyozták, hogy „az ukránok továbbra is nap mint nap védik az európai értékeket a harctereken”.

„Remélem, hogy jelölésünket az Európai Parlament összes képviselőcsoportja támogatni fogja” – fogalmazott Rasa Juknevičienė EP-képviselő, a Néppárt külügyi alelnöke.

A bejegyzésben felidézték, hogy a párt képviselőcsoport a háború kezdete óta támogatta Ukrajnát és „demokratikus kormányát”, és „ragaszkodott ahhoz, hogy konkrét intézkedéseket tegyenek az Oroszország által elkövetett nemzetközi bűnözés ellen”.

„Az EPP képviselőcsoportja például az elsők között szorgalmazta az orosz olaj, szén, nukleáris üzemanyag és gáz embargóját, valamint az orosz bankok kizárását a SWIFT-rendszerből. Ezeket a politikákat később az Európai Unió is elfogadta és végrehajtotta” – írták a posztban.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább