Gazdaság Külföld

Az EP kihátrált a Magyarország ellen indított büntetőhadjáratból

A képviselők is belátták, hogy agyaglábakon áll a bizottságot hazánk ellen fegyverként használni kívánó per

Az Európai Parlament (EP) szép csendben elállt azon szándékától, hogy az Európai Bizottságtól kikényszerítse a jogállamisággal kapcsolatos uniós fellépésre irányuló követelményét, jelentette a Politico hírportál.

 

A döntésre azután került sor, hogy Brüsszel megfenyegette Magyarországot az uniós költségvetési támogatások megvonásával, az EP viszont úgy ítélte meg, hogy az ügy jogi szempontból igen gyenge alapokon áll.

Az Európai Parlament még májusban indított pert az Európai Bizottság ellen, amelyben arra akart a testületet kényszeríteni, hogy csökkentse az olyan tagországoknak nyújtott támogatásokat, mint Magyarország, Lengyelország vagy Bulgária, amelyeket azzal vádoltak, hogy nem lépnek fel a korrupció ellen, vagy hogy aláássák a független igazságszolgáltatást.

A visszavonás két fejleménynek köszönhető. Először is a parlament saját jogi szolgálata úgy ítélte meg, hogy az ügy gyenge jogi alapokon nyugszik. Másodszor pedig a bizottság, engedve a parlament és a polgári jogi csoportok nyomásának, áprilisban beleegyezett abba, hogy elindítsa az úgynevezett jogállamisági mechanizmusát Magyarországgal szemben, írja a Politico.

Hetekkel később viszont az EP vezetői úgy döntöttek, hogy visszavonják az ügyet. A parlament szóvivője megerősítette, hogy az ügyet májusban vitatták meg és ejtették véglegesen. „A frakcióvezetők széles többsége támogatta, hogy a parlament visszavonja a bizottság elleni jogi eljárást, és megbízta az elnököt, hogy vonja vissza az ügyet” – áll a szóvivő közleményében. „Az Európai Parlament 2022. május 18-án tájékoztatta a Számvevőszéket arról, hogy a keresetet meg kívánja szüntetni”.

Az Európai Bizottság és Lengyelország között júniusban született megállapodás egy olyan reformokat tartalmazó menetrendről, amelynek végrehajtása után Varsó megkaphatja a helyreállítási alap forrásait. Magyarországgal egyelőre ilyen megállapodás nem született.

Magyarország esetében a végső döntést arról, hogy a rendszeres uniós költségvetési pénzeket megkurtítják-e, maguk a tagállami kormányok hozzák majd meg. A bizottság ugyan elindíthatja a jogállamisági eljárást, de itt is az Európa Tanács minősített többségére van szükség. Az uniós országok legalább 55 százalékának támogatására van szükség ahhoz, hogy a testület jóváhagyja a költségvetés csökkentését.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább