Belföld

Az ellenzéki győzelem destabilizálná Magyarországot

A baloldalon egy olyan hatalomtechnikai alkukon alapuló ellenzék jött létre, amelynek sem közös ideológiája, sem közös víziója nincsen, így kormányzásképtelen.

Az egymással marakodó baloldali politikusok, ha még kormányt is tudnának alakítani, egy esetleges parlamenti többség megszerzése után, olyan instabil politikai helyzetet váltanának ki Magyarországon, mint amit több környező országban is láthatunk – derül ki a XXI.Század Intézet legújabb elemzéséből.

Az egymással marakodó baloldali politikusok, ha még kormányt is tudnának alakítani, egy esetleges parlamenti többség megszerzése után, olyan instabil politikai helyzetet váltanának ki Magyarországon, mint amit több környező országban is láthatunk – emelte ki az intézet.

Románia példája jól mutatja: beláthatatlan következményei lehetnek egy sokpárti koalíciós kormány jelentette instabil helyzetnek. Keleti szomszédunknál összeomlott a koalíció, elszabadultak a rezsiárak, sorra gyulladnak ki a kórházak, sikertelen az oltási program, már a betegeket sem tudják ellátni – tették hozzá.

Az Orbán Viktor mögött álló jobboldal ezzel szemben egységes és politikai stabilitást biztosít az országnak, amelynek köszönhetően Magyarország gazdasági és társadalmi erősödése is dinamikussá vált az elmúlt évtizedben. Mindezt bizonyítja, hogy idén például a régióban nálunk lesz a legmagasabb a gazdasági növekedés. 2022 tétje tehát az lesz: a gyarapodást vagy a marakodást választja-e a többség.

A történelem mintha ismételné önmagát: miközben Orbán Viktor már több időt töltött összesen hivatalban, mint Tisza Kálmán, az ellenzék ismét „habarék” jelleget öltött, amely egy olyan hatalomtechnikai alkukon alapuló ellenzéket hozott létre, amelynek sem közös ideológiája, sem közös víziója nincsen, így kormányzásképtelen. Ez komoly destabilizációs veszélyt rejt magában, hiszen a mögöttünk és az előttünk álló időszak is a krízisek időszaka, amelyben csak azok az országok tudják sikeresen venni az akadályokat, ahol biztosított a politikai stabilitás.

Orbán Viktor a Magyar Függetlenség Napján hívta fel a figyelmet arra, hogy az előttünk álló évtized veszélyes kihívásokkal együtt járó korszak lesz, amelyet a migráció és a járványok fémjeleznek.

A korszakhatár kezdete akár a 2015-ös migrációs válságra is datálható, amelynek következtében minden korábbinál jobban kiélesedett a küzdelem a globalista–szuverenista erők között.

A koronavírus-járvány idején megrendült egypólusú amerikai világrend magával vonta a neoliberalizmuson alapuló globalizáció megkérdőjeleződését is.

„A felszínre került ellentét rávilágított arra is, hogy nem a globalizáció került válságba, hanem a globalizáció maga a válság”.

A globalizáció nyújtotta szabad mozgás illúziója egy pillanat alatt a múlté lett, és minde ország ráébredt arra, hogy a (nemzet)állami határok védelme nem valami idejétmúlt, idegengyűlölő és befelé forduló gyakorlat, hanem a túlélés záloga.

Egy ilyen problémákkal és kihívásokkal terhelt korszakban stabil, világos jövőképpel rendelkező, kormányzásképes kormányra van szüksége Magyarországnak, amelyre a magyar ellenzék nem tud alternatívát nyújtani a regnáló Fidesz–KDNP kormánnyal szemben.

Forrás: XXI. Század Intézet

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább