Külföld

Az Egyesült Államok hadserege összesen 85 szíriai és iraki célpontokat bombázott

Az Egyesült Államok légiereje összesen 85 szíriai és iraki célpontokat bombázott szombatra virradóra. Vezető tisztviselők szerint ez a csapássorozat a válasz kezdete a múlt heti, amerikai katonák halálát okozó jordániai támadásra.
A légicsapás tényét megerősítette az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM), amely azt is közölte, hogy 85 célpontot támadtak, többi között fegyver- és lőszerraktárakat.

A végrehajtásért felelő CENTCOM közlése szerint a katonai akcióban részt vett két B1-B nehézbombázó, amelyeket az Egyesült Államokból vezényeltek a Közel-Keletre.

A várakozások szerint amerikai válaszcsapások sorozata következik, amelyek több napig tartanak majd, és Irán által támogatott fegyveres csoportok ellen irányulnak, amelyek felelősek az október közepe óta mintegy 160, amerikai erők ellen végrehajtott rakéta- és dróntámadásokért.

Joe Biden elnök – pénteken kiadott közleménye szerint – arra utasította az amerikai katonaságot, hogy hajtson végre csapásokat Irakban és Szíriában olyan létesítmények ellen, amelyeket az iráni Iszlám Forradalmi Gárda, valamint a hozzá kapcsolódó fegyveres csoportok amerikai erők elleni támadásokra használnak.

Az elnök hozzátette, hogy az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust a Közel-Keleten vagy másutt a világon, ugyanakkor aki árt egy amerikainak, arra válaszolni fogunk.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább