Külföld

Az Ausztriában élők negyede, a bécsiek fele migrációs hátterű

Csökken a menedékkérők száma…

Döbbenetes jelentést mutatott be Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter csütörtökön: Magyarország nyugati szomszédjának minden negyedik lakosa migrációs hátterű, vagyis szülei más országban születtek.

A Schallenberg által nyilvánosságra hozott összesítésből kiderült továbbá, hogy

-a nyolc és félmilliós Ausztriában több mint kétmillió migrációs hátterű személy él,

-számuk négyszázezerrel növekedett az elmúlt öt évben,

-minden negyedik iskolai tanulónak nem a német az anyanyelve, és otthon sem a németet használják.

-Bécsben ez a szám még ennél is magasabb: minden második diák (52 százalék) nem németül beszél családtagjaival.

A jelentés ugyanakkor kiemelte, Ausztria már nem tartozik a legkedveltebb célországok közé: míg 2015-ben 113 ezren érkeztek, tavaly ennek kevesebb mint harmada, 35 ezer menedékkérő jött az országba. Így a beadott menedékkérelmek száma is csökkent; 2018-ban az azt megelőző évhez képest 44 százalékkal kevesebb menedékkérelmet adtak be.

Óriási kihívásokkal kell szembesülniük.- kommentálta az adatokat Alexander Schallenberg integrációért is felelős külügyminiszter, aki szerint a legtöbb menedékkérő előtt hosszú és kemény út áll, míg sikerül beilleszkednie. A jelentés szerint komoly problémát jelent, hogy míg az osztrákok 75 százalékának, addig az Afganisztánból, Szíriából, illetve Irakból érkezett menedékkérők kevesebb mint 36 százalékának volt munkahelye. Idevág, hogy a lezárt menekültügyi eljárások számának növekedésével arányosan nő azoknak a menedékkérőknek a száma, akik munkahellyel még nem rendelkeznek, de minimális biztosításra jogosultak. A minimális biztosítást igénylők harmada migrációs hátterű a jelentés szerint.

(origo)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább