Kiemelt Külföld

Az angliai unokázós csalók és a rasszista kártya

Nem szeretnék, hogy kiadják őket Magyarországnak…

A 41 éves Horváth Ernőt és feleségét Marinát (32) csalással vádolták Magyarországon.

A vád szerint 220 embert, 70 és 96 év közöttieket károsítottak meg.

Horváth Ernőt és felesége idős emberektől csaltak ki pénzt rokonaik nemlétező autóbalesetére hivatkozva, azaz unokázós csalók. A vád szerint egy erre specializálódó roma csoportot vezettek.

Horváthot távollétében közel nyolc évre ítélték. Távollétében, mert jelenleg Angliában van, kiadatásra várnak.  A második pár, Lakatos Mária (41) és Németh Csaba (42) szintén kiadatással néz szembe, a Horvát féle unokázós csoport tagjai. (Itthon 63 futárt,  7 szervezőt, és 12 irányított fogtak el a csoportból)

Csalásukat folytatták az Egyesül Királyságban is.

A három gyermekes anya aki emberrablással, túszejtéssel és szexuális visszaéléssel is vádolnak, jelenleg óvadék ellenében szabadlábon van, míg férjét előzetes letartóztatásba helyezték novemberben.

Ügyvédjeik most a kiadatásról szóló tárgyaláson azzal érvelnek, hogy a roma közösség – amelyhez a gyanúsítottak tartoznak – „megdöbbentő mértékű megkülönböztetésben részesülnek a kelet-európai államban” ami hátrányosan befolyásolná tárgyalásukat, azaz ne adják ki őket Magyarországnak.

Malcolm Hawkes, Horvath Ernőt védve, elmondta, hogy a romaellenes gyűlölet a magyar társadalom legmagasabb szintjeire terjed ki, megemlítve Orbán Viktor miniszterelnök szavait illetve azt, hogy a bírók egymás között „piszkos cigányokról ” beszélnek.

A gyanúsítottak is azzal érvelnek, hogy Magyarországon roma etnikumuk miatt előítéletekkel szembesülnének.

A helyi törvények szerint gyanúsított kiadatása megtagadható, ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy a tárgyalásuk során a fajuk, vallásuk, nemzetiségük, nemük, szexualitásuk és politikai nézeteik miatt hátrányos megkülönböztetésbe kerülnek, vagy súlyosabb büntetést kapnak.

Hawkes ügyvéd elmondta: „A gyanúsítottak [Magyarországon] a faji előítéletek miatt vannak hátrányos helyzetben. Súlyos és meggyőző bizonyítékokkal rendelkezünk arról, hogy a sok éven át fennmaradó, rettentő és meglehetősen megdöbbentő szintű megkülönböztetés ma is fennáll az élet minden területén.

A romák elleni súlyos megkülönböztetés, hogy gyermekeik” szellemileg visszamaradtak „, a „romák felének még folyóvíz sincs otthonában „, stb az igazságszolgáltatás rendszerében is megtalálható.

Rasszista kártya kijátszása megy Angliában is…

220 idős embert vertek át.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább