Külföld

Az amerikaiak közel kétharmada aggódik Biden elnök mentális egészsége miatt

Biden teljesen leblokkolt, amikor feleségéről kérdezték…

Joe Biden amerikai elnök, úgy tűnt, nem tudja, mit válaszoljon, mikor egy új interjúban arról kérdezték, felesége, Jill Biden szeretné-e, ha 2024-ben ismét indulna a választásokon.
Az Egyesült Államok elnöke elmondta, még nem hozta meg a hivatalos elhatározást, de szándékában áll újra elindulni.

Az index összefoglalója szerint az MSNBC műsorvezetője, Jonathan Capehart kérdésére, hogy vajon a felesége támogatja-e a döntést, hosszú, kínos csend volt a válasz. Biden a padló felé pillantott a péntek este sugárzott interjúban, majd azt mondta, a feleségem úgy gondolja, hogy én, hogy mi valami nagyon fontosat teszünk.

A 79 éves Biden 86 éves lenne mandátuma végén, ha 2024-ben újraválasztanák. Hivatalosan még nem jelentett be újabb indulást, mivel a demokraták aggódnak a megválaszthatósága és mentális állapota miatt idős korára való tekintettel.

Az amerikaiak közel kétharmada – köztük a demokraták többsége – azt nyilatkozta, hogy legalább „némileg aggódik” Biden elnök mentális egészségéért – derül ki az Issues & Insights hónap elején közzétett felméréséből.

Az amerikai elnök legutóbb egy katasztrófavédelmi tájékoztató közben tévedt el, amivel felkeltette a média és a kritikusok figyelmét, korábban pedig egy konferencián kereste a nyilvánosság előtt Jackie Walorskit, az augusztusban autóbalesetben meghalt indianai kongresszusi képviselőnőt, és úgy tűnt, elfelejtette, hogy már nem él.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább