Belföld Kiemelt Külföld

Az Amerikai Népszava Böjte Csabát gyalázza

Az Amerikai Népszava elnevezésű balliberális förmedvény most Böjte Csabát találta meg.

Történt ugyanis, hogy Böjte atya interjút adott a Transindexnek, amiről korábban mi is írtunk. Ebben sok minden más mellett a gyermekvédelmi törvény is szóba került, ahol a szerzetes azt mondta, hogy szerinte az nincs összemosva a pedofiltörvénnyel.

Erre égtelen haragra gerjedt az ellenzéki propagandaoldal és Böjte Csabát “képmutató fasiszta pap” jelzővel illette már a cikk címében, aztán hosszú, gyomorforgató írásba kezdett, amire már inkább nem is reagálunk, aki szeretné olvassa el a cikket náluk, mi így is a kelleténél többet foglalkoztunk velük.

Annyit azért tanácsolnánk az Amerikai Népszavának, hogy majd akkor támadja Böjte Atyát, ha legalább tizedannyi jócselekedet fűződik a nevükhöz, mint neki. Annyit segítünk, hogy az ország sározása, a fake news gyártás és a rosszindulatú epeokádás a kormány és Orbán Viktor ellen semmiképp nem tartozik a jócselekedetek közé. A hazaszeretet pedig csak az ő szótárukban egyenlő a fasizmussal.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább