Külföld

Átnevezik az Uncle Ben’s-t, mert a cég szerint rasszista a nevük

olvasási idő:1 perc, 29 másodperc

Rasszista sztereotípiákra és egyenlőtlenségekre hivatkozva átnevezik az Uncle Ben’s márkát, ami mostantól Magyarországon is Ben’s Original néven lesz kapható – írja a cég egy sajtóközleményben, ami a telex.hun  megjelent.

Azt állítják, 2021-ben számos felmérést végeztek világszerte, amelyek megerősítették, hogy a fogyasztók szerint is rasszista a korábbi elnevezés.

A névváltoztatásról már 2020 szeptemberében döntöttek, tavaly pedig világszerte el is kezdték a termékeik átnevezését, de Magyarországon csak most januárban fognak megjelenni a Ben’s Original rizsek és szószok.

A régi márkanév 2020 tavaszán került először támadások kereszttüzébe, amikor a fekete, rendőri intézkedés közben meggyilkolt George Floyd halála után Amerika-szerte zavargások alakultak ki az intézményes rasszizmus és a diszkrimináció miatt. Akkor kezdték el sokan a rasszok közötti előítéleteket erősítő márkanevek megváltoztatását követelni.

Kritikusai szerint ugyanis a fehér ingben fekete csokornyakkendővel ábrázolt Uncle Ben klasszikus szolgálószerepben mutat be egy fekete férfit, ami ma már nem fér bele a kulturális elvárásokba. A márkát birtokló Mars ezért döntött nem sokkal később a név megváltoztatásáról és a fekete férfi eltávolításáról, a narancssárga színt és a betűtípust viszont megtartották.

A 2020-ban fellángoló Black Lives Matter-tüntetések következtében a világ számos pontján döntöttek le szobrokat, neveznek át intézményeket és változtatják meg közterületek nevét. A feketék és más etnikai kisebbségek tagjai ugyanis egyre hangosabban követelik, hogy a történelem során őket elnyomókat ne tiszteljék hősökként, és az elnyomásuk jelképeit lehetőleg mindenhonnan távolítsák el.

Magyarországon tavaly áprilisban állítottak fel egy Black Lives Matter-szobrot, amit egy napon belül először ledeszkáztak, majd festékkel leöntöttek, végül pedig a neonácik le is rombolták.

A telex emlékeztet,  Uncle Ben’s  nem az egyetlen márkanév, amelyet kivezetnek az Egyesült Államokban a BLM-tüntetések folyományaként, korábban többek között az Aunt Jemima nevű juharszirupot is átnevezte a Pepsi. A Ben’s Original közleménye szerint a márka új neve hozzájárul a törekvésükhöz egy nyitottabb és elfogadóbb jövő megteremtéséhez.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább