A DK kormányprogramért felelős árnyékminisztere szerint Bodnár Zoltánt kell megkérdezni arról, mit mondott a béremelésről, de szerinte nem azt mondta, amit mondott.
A minimálbér további emelése ellen tiltakozott a DK árnyék-pénzügyminisztere múlt héten az ATV-ben, szerinte az józan ésszel ellentétes lenne. A Gyurcsány-párti politikus arra reagált, hogy a kormány és a versenyszféra egyeztetéseinek köszönhetően a minimálbér 15 százalékkal emelkedne.
A Megyer Nemzet a témával kapcsolatban kérdéseket tett fel Arató Gergelynek, a DK kormányprogramért felelős árnyékminiszterének, aki szerint Bodnár Zoltán nem is azt mondta, amit mondott, majd Bodnárra hárította a felelősséget, hogy tőle kell megkérdezni, mit szeretett volna mondani. Ezt követően pedig megerősítette Bodnár Zoltán szavait, miszerint a reálbér emelés feltételeit kell megteremteni.