Külföld

Áramhiányra számítanak a svédek, ezért kunyhóépítést, konzervfogyasztást és gyertyagyújtást javasolnak

A Svenska Kraftnat svéd energiavállalat szerint fennáll a valós veszélye annak, hogy a következő télen a háztartások ideiglenesen áram nélkül maradnak, mert az előrejelzések szerint a következő hónapokban egyre csak fokozódik majd az energiahiány.

Svédország általában importálja az áramot az olyan napokon, amikor a hazai villamosenergia-termelés nem elégíti ki a fogyasztást. Erre azonban már nem lesz lehetőség a közeljövőben, hiszen Brüsszel mindenáron szakítani akar az orosz energiahordozókkal és az atomerőműveket is sorra állítják le, így soha em látott energiahiány alakulthat ki a legtöbb országban. Mindebből pedig az következik, hogy Svédország nem tudja beszerezni a villamosenergiát, hogy kipótolja a hazai termelést.

Svédországban eddig még soha sem volt szükség arra, hogy a háztartásokat lekapcsolják a hálózatról. Az ilyen esetekre azonban 2011 óta létezik egy olyan vészterv, amely meghatározza, hogy hol kell először lekapcsolni az áramot, és hol szakítják meg az ellátást utoljára. A kórházak és a bentlakásos egészségügyi intézmények elsődleges előnyt élveznek, míg a dél-svédországi háztartások az elsők között lesznek, akik áram nélkül maradhatnak egy időre – amennyiben erre szükség lesz.

A Svenska Kraftnät szerint több százezer háztartás áramellátása szűnhet meg néhány órára. Amennyiben hosszabb ideig tartó kikapcsolásra van szükség, az egyes régiók felváltva maradhatnak áram nélkül.

Az erre az esetre vonatkozó ajánlások ugyanazok, mint amelyeket korábban is megfogalmaztak. Ezek szerint a családnak össze kell gyűlnie egy szobában, hogy csak azt kelljen melegen tartani. Az ajánlások szerint ha valaki egyedül él, elsőként elő kell készítenie egy sürgősségi szobát, ahol tartani lehet a korábbi hőmérsékletet és le kell szigetelni ennek a szobának az ablakait és ajtajait. Az ajánlás szerint a sürgősségi szobában egy sátrat is érdemes lehet felállítani, vagy érdemes rögtönzött kunyhót építeni például az asztal alatt, amelyet takarókkal fednek le, hogy ott éjszakázhassanak. – ezzel is minimálisra csökkentik a melegen tartandó hely méretét.

Az órákig tartó áramkimaradások azonban elkerülhetők a Svenska Kraftnät számításai szerint, ehhez azonban elsősorban arra lenne szükség, hogy a fogyasztók a reggeli és az esti csúcsidőszakban jelentősen visszafogják az áramfogyasztást – vagyis akkor, amikor általában otthon tartózkodnak. A további ajánlások szerint el kell kerülni a főzést és inkább konzervet vagy más, könnyen felmelegíthető ételeket kell fogyasztani, az élelmiszereket pedig hűtő helyett a szabadban kellene tárolni. Emellett pedig ajánlott otthon gyertyákat, gyufákat, elemeket és zseblámpákat tartani.

A Svéd Polgári Vészhelyzeti Ügynökség (MSB) is ajánlásokat fogalmazott meg egy esetleges vészhelyzettel kapcsolatban. Az ügynökség szerint érdemes lehet előbb tájékozódni, hogy hol nincsen áramszünet, majd ha lakik arrafelé egy-két ismerős vagy családtag, akkor javasolt oda vendégségbe menni.

(Origó)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább